Vágólapra másolva!
Az FC Barcelona pont nélkül áll két fordulót követően a Bajnokok Ligájában. Sajtóhírek szerint a katalánok egykori játékosa, Xavi mellett a belga válogatott szövetségi kapitánya, Roberto Martínez és a Juventus korábbi edzője, Andrea Pirlo is válthatja a holland Ronald Koemant a katalán csapat élén.

A Barcelona vezetősége egyelőre nem döntött arról, hogy kirúgják-e a Ronald Koemant a Benfica elleni idegenbeli vereséget követően, de a spanyol AS forrásai szerint a holland edző pozíciója már nagyon gyenge a katalán klubnál.

A spanyol Catalunya Radio információ szerint a spanyol klub elnöke, Joan Laporta a Barcelona korábbi kiváló középpályása, Xavi mellett a belga válogatott szövetségi kapitányával, Roberto Martínezzel is számol, mint lehetséges jelölttel Ronald Koeman pótlására.

Andrea Pirlo is a jelöltek között van Forrás: AFP/Alberto Pizzoli

A források szerint a Juventus korábbi edzője, Andrea Pirló is esélyes arra, hogy a válságban lévő spanyol csapat kispadjára leülhesen.

Laporta annak ellenére is érdeklődik iránta, hogy Pirlo nem debütált túl sikeresen a torinói csapatnál.

A hétvégén a Barcelona az Atletico Madrid otthonába látogat, ahol minden bizonnyal végleg megpecsételődhet Ronald Koeman sorsa egy rossz eredmény esetén.