Vágólapra másolva!
A néhai világbajnok csatár Paolo Rossiról nevezték el az olasz labdarúgó-bajnokság gólkirályának járó díjat.

Az olasz szövetség keddi bejelentése szerint a trófea egy átlátszó futball-labdát ábrázol két ezüstszínű koronggal - az egyiken Rossi fotója látható -, és annyi gyémánttal, amennyi gólt az aktuális győztes szerzett a bajnoki idényben. Az első a Juventus támadója, Cristiano Ronaldo, aki az előző szezonban 29 alkalommal volt eredményes.

Paolo Rossi a Vicenza színeiben az 1976/77-es idényben 21 találattal a Serie B gólkirálya lett, hozzásegítve csapatát a feljutáshoz.

Az élvonalban is folytatta a góltermelést, 24 találattal bizonyult a legjobbnak, és ezzel az első olyan futballista lett Olaszországban, aki egymást követő két évben az első két osztályban gólkirály tudott lenni.

Az 1978-es világbajnokságon három góllal - egyet a magyaroknak lőtt - és négy gólpasszal vette ki a részét a negyedik helyezett olasz válogatott teljesítményéből. A középcsatár 1980-ban bundabotrányba keveredett, és három évre szóló eltiltást kapott. Bár Rossi - aki 1981-ben visszatért a Juventushoz - tagadta az ellene felhozott vádakat, lemaradt az 1980-as, hazai rendezésű Európa-bajnokságról, és az 1982-es világbajnokságon is csak úgy tudott játszani, hogy csökkentették az eltiltását.

Paolo Rossi (kék mezben) egy igazi legenda volt. Forrás: leemage via AFP/©Farabola/Leemage/©Farabola/Leemage

A spanyolországi torna csoportkörében három meccsen nem volt eredményes, de a középdöntőtől megtáltosodott. Az olaszok felejthetetlen mérkőzésen az ő mesterhármasával múlták felül az esélyesek közé sorolt brazilokat 3-2-re, majd a lengyelek ellen 2-0-ra megnyert elődöntőben csapata mindkét találatát ő szerezte. A nyugatnémetek elleni döntőben ő juttatta vezetéshez az olaszokat, akik végül 3-1-re bizonyultak jobbnak.

Rossi hat találatával kiérdemelte a vb legjobb játékosa és gólkirálya címet, 1982-ben elnyerte az Aranylabdát.

A Juventusszal két bajnoki címe és Olasz Kupa-trófeája mellett 1985-ben megnyerte a Bajnokok Ligája elődjét, a BEK-et, 1984-ben pedig a KEK-et és az európai Szuperkupát. Karrierje utolsó két szezonjában az AC Milant és a Veronát erősítette. Válogatottbeli pályafutását 48 mérkőzéssel és húsz góllal fejezte be, a világbajnokságokon kilenc góllal zárt 14 fellépésen. Tavaly decemberben 64 éves korában, gyógyíthatatlan betegség következtében hunyt el.