A Peter Stöger vezette Ferencváros a Bajnokok Ligája-selejtezőjének harmadik fordulójában a Slavia Prahát búcsúztatta, ezzel pedig már egész biztosan kivívta az európai csoportkörös kupaszereplést az őszi szezonra. A hazai rajt viszont nem sikerült jól a Fradinak, az első fordulóban ugyanis a Kisvárda meglepte az együttest, és a Groupama Aránban tudott győzni 2-1-re. Így egyelőre pont nélkül áll a zöld-fehér csapat, mivel a második fordulós, MOL Fehérvár FC elleni találkozóját elhalasztották.
A Mezőkövesd az első két fordulóban egyaránt 3-2-es sikert aratott, melyek közül a Zalaegerszeg elleni papírformának nevezhető, de a nyitókörben, a Pakson elért győzelem kisebb bravúrszámba ment. Az viszont még ennél is jóval nagyobb dobás lett volna, ha a népligeti látogatás után is százszázalékos mérleggel maradna Pintér Attila csapata.
Erre meg is volt minden esélye, ugyanis a Mezőkövesd a hatodik percben megszerezte vezetést.
A magyar válogatott Cseri Tamás remek labdát tálalt a jobbszélen kilépő Dino Besirovicnak, akinek a középre tekert labdájára Nagy Dániel érkezett a rövid oldalon, és nagy erővel a léc alá fejelt.
Peter Stöger, a Fradi edzője rendesen felforgatta csapatát a Young Boys elleni BL-playoff meccs előtt. A hétközi Slavia Praha elleni kezdőből csak négyen maradtak bent, a Mezőkövesd pedig megérezte, hogy akadozik a gépezet, és támadásban maradt a vezetőgól megszerzése után is.
A 17. percben majdnem egyenlített a Ferencváros.
Csontos Dominik baloldali beadására Antal Botond jött ki, a mezőkövesdi kapus azonban kiejtette a labdát majd vitte tovább a lendület és egy picit összeütközött Myrto Uzunival, a lecsorgóra pedig Róbert Mák érkezett és az üres kapuba lőtt. A találatot azonban Pintér Csaba játékvezető nem adta meg, talán azért, mert a hosszú oldalon érkező Olekszandr Zubkov ellökött egy mezőkövesdi védőt. A kapus zavarása az ötösön kívül nem szabálytalan, a másik lökés pedig nem volt a támadás közelében, így azt sem volt indokolt lefújni. Így ez szabályos gól volt.
A 30. percben újabb Fradi-helyzet maradt ki.
Egy jobboldali beadásra Antal Botond lépett ki, de Uzuni megzavarta, a lecsorgó labdára Franck Boli érkezett, de az elefántcsontparti támadó négy méterről kapu mellé lőtt.
Az első félidő utolsó harmadában a Fradi már a Mezőkövesd térfelén tartotta a labdát, de a borsodi csapat zártan védekezett, és úgy tűnt, kihúzza bekapott gól nélkül. A hosszabbítás második percében aztán a magyar válogatott Botka Endre egy gyönyörű csellel elment a jobb oldalon, a középre lőtt labdáját pedig Boli sodorta be a kapuba három méterről.
Úgy tűnt, a csapatok döntetlennel mehetnek a félidőre, de az ötperces hosszabbítás negyedik percében megfordította a meccset a Fradi. Zubkov tartott meg egy felívelt labdát, majd két védő között lekészítette azt a lendületből érkező Máknak, aki higgadtan a bal alsó sarokba lőtte a ziccert.
Az 58. percben Dibusz Dénes is bemutatott egy óriás bravúrt.
Cseri belőtt labdáját a Fradi kapusa kiütötte, a kipattanót Pillár Róbert bombázta kapura 15 méterről, de a magyar válogatott kapus leért a bal alsó sarokba tartó labdára.
A 67. percben tizenegyes kapott a Ferencváros.
Uzuni vett le egy labdát a mezőkövesdi tizenhatoson belül, kötényt adott Pillárnak, aki elsodorta a Fradi albán támadóját. Pintér játékvezető elsőre nem ítélt büntetőt, így a Mezőkövesd kontrázhatott, de az akció végén a fülére szóltak, hogy érdemes lenne megnéznie az esetet. A megtekintése után Pintér Csaba a tizenegyespontra mutatott. A labda mögé Uzuni állt és a jobb alsóba gurította a balra vetődő Antal Botond mellett.
Az utolsó bő húsz percben a Fradinak még voltak lehetőségei, de Peter Stöger csapata érezhetően visszavett egy sebességet. A zöld-fehérek végül magabiztos 4-1-es győzelmet arattak, azonban
a Fradi-szurkolók öröme nem lehetett teljes. A csereként pályára lépő Tokmac Nguen a 84. percben meghúzódott, és sántikálva hagyta el a pályát, míg a 94. percben a végeredményt beállító Franck Boli is sántikált gólöröm közben, így mindkét focista játéka veszélybe került a szerdai Young Boys elleni Bajnokok Ligája playoff-meccsen.
A bajnoki címvédő Ferencváros ezzel megszerezte az első győzelmét az OTP Bank Liga idei szezonjában, a Mezőkövesd pedig elvesztette a veretlenségét.
1. félidő |
---|
42Dominik Csontos |
26Benjámin Cseke |
20Myrto Uzuni |
16Tamás Cseri |
6Daniel Nagy |
2. félidő |
---|
94Franck Boli |
92Aissa Laidouni |
82Zoltan Derekas |
80Tamás Cseri |
80Adnan Kovacevic |
80Henry Wingo |
76Aleksandr Karnitskiy |
76Aleksandr Karnitskiy |
71Endre Botka |
71Robert Mak |
68Myrto Uzuni |
67Róbert Pillár |
62Stjepan Loncar |
62Oleksandr Zubkov |
54Marin Jurina |
49Robert Mak |
47Franck Boli |
46Daniel Nagy |
46Benjámin Cseke |
Vécsei
Baturina
Wingo
Redzic
Szánthó
Laidouni
Gavric
Kharatin
Chol Nguen
Dibusz
Loncar
Vagi
Antal
Cseke
Besirovic
Karnitskiy
Derekas
Calcan
Vojtus
Szépe
Kocsis
Chrien
Ferencvárosi TC
19Bálint Vécsei |
22Roko Baturina |
31Henry Wingo 80 |
52Damir Redzic |
69Regő Szánthó |
93Aissa Laidouni 92 |
80Zeljko Gavric |
14Igor Kharatin |
10Tokmac Chol Nguen |
90Dénes Dibusz |
44Stjepan Loncar 62 |
7Somalia |
70Franck Boli 94 47 |
53Dominik Csontos 42 |
77Myrto Uzuni 68 20 |
25Miha Blazic |
21Endre Botka 71 |
20Robert Mak 71 49 |
15Adnan Kovacevic 80 |
11Oleksandr Zubkov 62 |
1Ádám Bogdán |
Mezőkövesd
15Andras Vagi |
1Botond Antal |
8Benjámin Cseke 46 26 |
10Dino Besirovic |
14Aleksandr Karnitskiy 76 76 |
6Zoltan Derekas 82 |
7Andreias Calcan |
11Jakub Vojtus |
19János Szépe |
20Gergő Kocsis |
21Martin Chrien |
39Antonio Vutov |
5Hector Martinez |
93Riccardo Piscitelli |
13Levente Bosz |
99Marin Jurina 54 |
55Daniel Nagy 46 6 |
32Matija Katanec |
24Tamás Cseri 80 16 |
22Dániel Farkas |
17Róbert Pillár 67 |
95Márk Madarász |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |