Vágólapra másolva!
Már a döntő előtt megválasztották a Brazíliában zajló labdarúgó Copa America legjobb játékosát, a fináléba jutott két csapat emblematikus futballistáját, az argentin Lionel Messit és a brazil Neymart.

A dél-amerikai sportági konföderáció (CONMEBOL) szakértői bizottsága azzal indokolta a szombati döntést, hogy a torna minden eddigi mérkőzésén mindketten bizonyságot adtak kiváló képességeikről, mind technikai, mind pedig taktikai értelemben, valamint a labdás és a labda nélküli mozgás tekintetében.

- írta közleményében a bizottság.

Neymar és Messi csapata összecsap a döntőben Forrás: AFP/Mauro Pimentel

A hatszoros aranylabdás Messi négy gólt szerzett és ötöt készített elő az idei Copa Americán,

míg Neymar kétszer volt eredményes és három gólpasszt adott.

A döntőt Rio de Janeiróban, helyi idő szerint szombaton 21 órától, közép-európai idő szerint vasárnap éjjel 2-től rendezik. Messi az első nagy nemzetközi trófeáját nyerheti az argentin válogatottal, míg Neymar és a brazilok hazai környezetben védenék meg címüket.