Vágólapra másolva!
Dárdai Pál, a német labdarúgó-bajnokság következő szezonjára készülő Hertha BSC vezetőedzője a szakmai stábbal közösen azon dolgozik, hogy formába hozza Kevin Prince-Boatenget, aki június második felében szerződött a berlini együtteshez.

A 34 éves középpályás 45 percnyi játéklehetőséget kapott a csapat szerdai felkészülési mérkőzésén, mely után Dárdai azt mondta, a játékosnak vissza kell nyernie formáját.

"Amikor megfelelő állapotba kerül, akkor már nagyon sokat tud majd segíteni a játékban, mert

aki nagyon jól passzol, és remekül lát a pályán" - jelentette ki a vezetőedző.

Kevin Prince-Boatenget még formába kell hozni Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Soeren Stache

Abban, hogy a 14 év után a berlini klubhoz visszatérő Boatengre vezérként tekintenek a szurkolók, Dárdai nem lát veszélyt.

"Ez nem rossz, ennek így kell lennie.

Amint fizikai szempontból jó állapotba kerül, ő lesz a főnök" -

mondta a 45 éves magyar szakember, akinek 2004 és 2007 között Boateng csapattársa volt a Herthában.

Dárdai Pál örül Boateng érkezésének Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Thomas Frey

A berlini születésű, német utánpótlás és ghánai felnőtt válogatott játékos ingyen érkezett Berlinbe, mivel lejárt a szerződése az olasz másodosztályú Monzánál. Boateng az elmúlt 14 évben megfordult többek között a Borussia Dortmund, Schalke 04, az Eintracht Frankfurt, a Tottenham Hotspur, az AC Milan és a Barcelona együttesénél, június 23-án pedig 2022-ig írt alá a Herthánál.