Vágólapra másolva!
A világbajnok német Lukas Podolski nagy összegről mondott le annak érdekében, hogy a lengyel Górnik Zabrze labdarúgócsapatában fejezhesse be a pályafutását.

Podolski legutóbb a török Antalyasport erősítette, leigazolását a múlt héten jelentette be a 14-szeres lengyel bajnokcsapat, a szerződése egy idényre szól.

"Nem titkolom, sok pénzről mondtam le azért, hogy Zabrzében fejezzem be a karrieremet, hiszen ez volt az álmom" - mondta a 36 éves futballista a Sport Bild szerdai számában. Hozzátette, továbbra is sokat keres, de ez össze sem hasonlítható azzal a fizetéssel, amit korábbi klubjainál kapott.

Lukas Podolski a Gornik Zabrze mezében Forrás: Gornik Zabrze/Facebook

Podolskinak az Egyesült Államokból, Mexikóból, Katarból és Indiából is volt ajánlata, de azért választotta a Górnik Zabrzét, mert Gliwicében született, Zabrze mellett, és sok családtagja csupán néhány kilométerre lakik új csapata stadionjától.

A Górnik Zabrze legutóbb 1988-ban volt bajnok, az előző idényt a tizedik helyen zárta.