Máris megvan Szergej Rebrov új csapata

Szerhij Sztanyiszlavovics Rebrov Fradi Szerhij Sztanyiszlavovics Rebrov ukrán válogatott labdarúgó, labdarúgóedző, jelenleg a Fradi vezetőedzője
Szerhij Sztanyiszlavovics Rebrov ukrán válogatott labdarúgó, labdarúgóedző, jelenleg a Fradi vezetőedzője
Vágólapra másolva!
Az Egyesült Arab Emírségekbeli al-Ain labdarúgócsapata vasárnap este bejelentette, hogy a Ferencvárostól távozó Szergej Rebrov veszi át a csapat irányítását. 

A 47 éves ukrán edző távozását pénteken kora délután jelentette a Ferencváros, amelyikkel három bajnoki cím mellett egyszer az Európa-liga, egyszer pedig a Bajnokok Ligája főtáblájára jutott.

Köztudott volt, hogy Rebrov több ajánlatot is kapott már korábban, ahogy az is, hogy kérők között szerepel az al-Ain is, és végül valóban a korábban a 108-szoros magyar válogatott középpályást is foglalkoztató csapat lett a befutó.

A közel-keleti klub hivatalos Facebook-oldalán jelentette be Rebrov érkezését, de több részletet nem közölt a szerződéssel kapcsolatban.