A lapban megjelent cikk feleleveníti, hogy Szalai 16 évesen került ki Németországba, a Stuttgart csapatához, ahonnan a Real Madridhoz, pontosabban annak második csapatához, a Castillához vezetett az útja, majd 2010-ben visszatért a Bundesligában, ahol alapember lett a Thomas Tuchel által irányított Mainzban.
Később megfordult a Schalke és a Hoffenheim csapatában, majd visszatért Mainzba, ahol az előző szezonban 27 meccsen lépett pályára, a mögöttünk hagyott idény azonban valóságos hullámvasút volt a számára. Összekülönbözött Achim Beierlorzer edzővel, a klub pedig felfüggesztette, mire – a cikk szerint a német fociban példátlan módon – a játékostársak sztrájkba léptek Szalaiért, a klubnak pedig engednie kellett. Beierlorzert kirúgták, Szalai pedig a következő meccsen már pályára lépett a Bayern München ellen, még, ha csak egyetlen percre is.
A szezon első felét borzasztóan tudta le a Mainz, 17 forduló után ugyanúgy csupán 7 pontja volt, mint az utolsó Schalkénak. Bo Svenson kinevezése azonban elhozta a fordulatot, a Mainz 29 pontot gyűjtött a szezon második felében, és biztosan maradt bent az élvonalban. Szalai pedig ismét alapembere lett a csapatnak.
"Ha az edzőnek van egy terve, akkor mi játékosok megértjük azt, és tűzön-vízen át követjük. Ez volt a helyzet az utolsó öt fordulóban, és szerintem remekül működött a dolog. Azt hiszem, hogy kell egy kis idő, amíg felfogom, hogy sikerül bent maradnunk. Azok után, hogy hét pontot szereztünk a szezon első felében, több mint szenzációs, amit elértünk végül" – mondta Szalai Ádám.
Természetesen szóba került a nyári, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokság is, ahol a magyar válogatott a Puskás Arénában léphet pályára a világbajnok franciák és az Európa-bajnoki címvédő portugálok ellen, míg a németekkel Münchenben találkoznak.
"Őrület lesz! Csak rá kell nézni a franciák keretére, és akkor még ott vannak a portugálok és a németek is. Nyilvánvalóan óriási feladat lesz" – mondta Szalai.