Vágólapra másolva!
A németek világbajnok labdarúgója, korábbi szövetségi kapitánya, Jürgen Klinsmann kijelentette, hogy szívesen lenne volt klubja, a Tottenham Hotspur vezetőedzője.

"Természetesen megfontolnám a dolgot" - mondta a Sky Sportsnak a szakember, hozzátéve, hogy az észak-londoni egyesület elnöke, Daniel Levy tudja a telefonszámát.

"Bármikor felhívhat" - fűzte hozzá.

José Mourinho áprilisi menesztése után az idény végéig a fiatal Ryan Mason irányította a Spurst, amelynek azonban a következő szezonra még nincs meg a vezetőedzője.

Klinsmann először az 1994-95-ös idényben játszott a Tottenhamben, akkor az év legjobbjának választották Angliában. 1998-ban aztán egy fél szezonra visszatért.

"Életem legjobb időszakát töltöttem ott" - jelentette ki az 56 éves sportember.

Jürgen Klinsmann szívesen lenne a Tottenham vezetőedzője Forrás: AFP/Odd Andersen

Klinsmann 2004 és 2006 között a német válogatott szövetségi kapitánya volt, világbajnoki bronzérmet szerzett a csapattal, majd a Bayern Münchennél eltöltött rövid, viszonylag sikertelen időszakot követően 2011-től öt éven át az amerikai nemzeti együttest irányította. Edzőként eddig a tavalyi, Hertha BSC-s "kaland" volt az utolsó fejezet az életében, a berliniektől 2020 februárjában, mindössze tíz hét után távozott, mert nem érezte a bizalmat.

"A futballban gyorsan történnek a dolgok. Nyitottnak kell maradni és gondolni kell új kihívásokra. Miért ne lehetne ez a Spurs?" - mondta a korábbi klasszis csatár.

A Tottenham a hetedik helyen végzett a Premier League-ben, így a következő idényben a Konferencia Ligában lesz érdekelt a nemzetközi porondon.