Vágólapra másolva!
Az olasz labdarúgó-bajnokság 33. fordulójában a Juventus a Fiorentina otthonába látogatott, a bajnokságot vezető Inter pedig a Veronát fogadta hazai pályán. A torinói csapat az első félidőben hátrányba került, de a második félidő elején Morata varázslatos góljával kiegyenlítettek. A győztes gólt azonban már nem tudta megszerezni a Juventus. Az Inter a Veronát győzte le egy góllal, és újabb lépést tett a bajnoki cím felé. 

A Juventus az utóbbi öt meccsén csupán az Atalantától kapott ki, és Andrea Pirlo csapatának nagyon fontos lett volna megszerezni a három pontot a Fiorentina otthonában.

Az első félidőben a firenzei csapat játszott aktivabban, és a 29. percben megszerezték a vezetést. A Juventus játékosa, Rabiot kézzel ért a labdához a tizenhatoson belül, és a megítélt tizenegyest Dusan Vlahovic belőtte.

Az első félidőben mindössze két kapuralövési kísérletet volt a torinói csapatnak. A félidő egygólos Fiorentina vezetéssel zárult.

Cristiano Ronaldo több nagy helyzetet kihagyott Forrás: AFP/Vincenzo Pinto

A második félidő első percében viszont már kiegyenlített a Juventus: Cuadrado indította a jobb oldalon Moratát, aki egy szép csellel becsapta a védőjét, majd a spanyol csatár ballal gyönyörű gólt szerzett a tizenhatos sarkáról.

A második félidőben többet támadott a Juventus, de a Fiorentina is több ellentámadást vezetett. Az állás viszont már nem változott, így újabb értékes pontokat vesztett el Andrea Pirlo csapata.

A hazai pályán játszó Inter az első félidőben nem tudta megszerezni a vezetést a Verona ellen. Mindkét csapat több veszélyes támadást vezetett, de a befejezéseknél mindig becsúszott egy hiba.

Brozovic az Inter biztos pontja a középpályán Forrás: AFP/Miguel Medina

A második félidőben a Verona több szabálytalansággal próbálta meg tördelni a játékot, és az Inter csak elvétve tudott eljutni a vendégek kapujáig. A 76. percben megszerezte a vezetést az Inter: egy Lukaku - Sanchez - Hakimi összjáték után Darmianhoz került a labda a baloldalon, és az Inter játékosa nem hibázta el a lehetőséget.

Az Inter egy góllal megnyerte a meccset, és egyre közelebb van a bajnoki címhez.

A forduló másik meccsén az Udinese mindkét félidőben két-két gólt szerezve magabiztos győzelmet aratott a kiesés ellen küzdő Benevento otthnában.

Serie A, 33. forduló:
Benevento-Udinese 2-4 (1-2)
Fiorentina-Juventus 1-1 (1-0)
Internazionale-Hellas Verona 1-0 (0-0)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 35 28 2 5 81-19 62 89
GY
D
GY
GY
V
I
2.
AC Milan 36 21 7 8 69-46 23 71
GY
D
V
D
D
I
3.
Juventus 35 18 5 12 48-27 21 66
GY
D
D
D
D
I
4.
Bologna 35 17 5 13 49-27 22 64
D
D
GY
D
D
I
5.
AS Roma 35 17 9 9 62-42 20 60
GY
V
GY
D
D
I
6.
Atalanta 34 18 10 6 63-38 25 60
V
D
GY
GY
GY
I
7.
Lazio 35 17 13 5 45-37 8 56
V
GY
GY
GY
D
I
8.
SSC Napoli 35 13 10 12 53-44 9 51
GY
D
V
D
D
I
9.
ACF Fiorentina 34 14 12 8 51-39 12 50
V
D
GY
GY
V
I
10.
Monza 36 12 12 12 42-48 -6 48
V
D
V
D
D
I
Teljes lista