Mivel az Inter vasárnap kora délután sorozatban 11. győzelmét is megszerezte a Serie A-ban, így a bajnoki címvédő Juventus ideiglenesen 15 pontos hátrányba került Antonio Conte csapatával szemben. A fekete-kékek mögött ugyanakkor a szintén Bajnokok Ligája-indulást érő három helyért hatalmas csata van kibontakozóban.
Ebben a csatában vehet részt a Milan, az Atalanta, a Napoli, a Roma és a Lazio mellett a Juventus is, amely a Genoa ellen már a 4. percben megszerezte a vezetést. Dejan Kulusevski egy Juan Cuadradótól kapott passz után lőtte a labdát a hosszú kapufa mellé a kapuba.
A 22. percben komikus pillanatokat élhettünk át, amiből megszületett a második hazai találat. Előbb a Genoa védője adta el a labdát, amiből Federico Chiesa iramodott meg, lövését Mattia Perin pont Cristiano Ronaldo elé ütötte ki, aki a kapufára sarkazta a labdát. A gólt végül Álvaro Morata szerezte meg.
A genovaiak még az első félidőben szépíthettek volna, de Gianluca Scamacca hiába fordult le két védőről és került ziccerbe, Wojciech Szczesny bravúrral védeni tudott.
Nem úgy a szünetet követően, amikor a 22 éves támadó a 49. percben megszerezte a Genoa első gólját.
Az 55. percben már az egyenlítés is összejöhetett volna a vendégeknek, ha Pjaca távoli lövését nem üti ki Szczesny. A mérkőzés utolsó negyedére Paulo Dybala is pályára léphetett, mégsem ő, hanem a vele egyszerre pályára lépő Weston McKennie volt az, aki Danilo kiugratásából 3-1-re alakította az eredményt.
Az amerikai középpályás a ráadásban még egy gólt szerezhetett volna, de tizenegy méterről, a kapuval szemben állva blokkolni tudták a kísérletét. A Juve így kétgólos különbséggel nyerte meg a találkozót.
A Sampdoria-Napoli mérkőzésen már a két csapat játékosait sem volt könnyű megkülönböztetni egymástól. Mindkét csapat mezében a kék szín dominált, amiből egyikük sem volt hajlandó engedni.
A 35. percben a világoskék szerelésben pályára lépő Napoli szerezte meg a vezetést, Fabian Ruiz egy szépen kijátszott támadás végén lőtt pontosan a kapuba.
A 75. percben Morten Thorsby révén a Samp betalált, de a videobíró szabálytalanság miatt elvette a gólt. A hajrában Gennaro Gattuso együttese megszerezte a mindent eldöntő gólt, Victor Osimhen lépett ki jól a védők között a 87. percben és alakította ki a 2-0-s végeredményt.
Sokáig úgy nézett ki, hogy a Lazio a Hellas Verona vendégeként csak egy videobíró által szabálytalanság miatt elvett gólig jut, azonban a fővárosiak - jó szokásukhoz hűen - a 92. percben Szergej Milinkovic-Savic góljával végül meg tudták nyerni a találkozót.
Serie A, 30. forduló:
Juventus-Genoa 3-1 (2-0)
Hellas Verona-SS Lazio 0-1 (0-0)
Sampdoria-Napoli 0-2 (0-1)
korábban:
Internazionale-Cagliari 1-0 (0-0)
később:
AS Roma-Bologna 18.00
Fiorentina-Atalanta 20.45
szombaton játszották:
Udinese-Torino 0-1 (0-0)
Parma-AC Milan 1-3 (0-2)
Spezia-Crotone 3-2 (0-1)
hétfőn játsszák:
Benevento-Sassuolo 20.45
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Internazionale | 36 | 29 | 2 | 5 | 86-19 | 67 | 92 | D GY GY V GY |
2. | AC Milan | 37 | 22 | 7 | 8 | 74-47 | 27 | 74 | D V D D GY |
3. | Bologna | 36 | 18 | 5 | 13 | 51-27 | 24 | 67 | D GY D D GY |
4. | Juventus | 35 | 18 | 5 | 12 | 48-27 | 21 | 66 | GY D D D D |
5. | AS Roma | 35 | 17 | 9 | 9 | 62-42 | 20 | 60 | GY V GY D D |
6. | Atalanta | 34 | 18 | 10 | 6 | 63-38 | 25 | 60 | V D GY GY GY |
7. | Lazio | 35 | 17 | 13 | 5 | 45-37 | 8 | 56 | V GY GY GY D |
8. | SSC Napoli | 36 | 13 | 11 | 12 | 53-46 | 7 | 51 | D V D D V |
9. | ACF Fiorentina | 34 | 14 | 12 | 8 | 51-39 | 12 | 50 | V D GY GY V |
10. | Monza | 36 | 12 | 12 | 12 | 42-48 | -6 | 48 | V D V D D |