A rongyosra lőtt háló őrének második mondata azért is érdekes, mert ezt megelőzően csak két alkalommal fordult elő, hogy nem budapesti csapat nyert bajnoki címet. A háború idején az igencsak hektikus bajnokságban a Magyarországhoz visszacsatolt Nagyvárad gárdája, illetve 1963-ban a félszezonos pontvadászatban éppen a Győr.
Józsa Károly, a megyei Testnevelési- és Sporthivatal elnöke logikusan foglalta össze ennek a különleges szombatnak a történéseit:
Aki sportembernek tartja magát és nem jár manapság a Rába mérkőzéseire, az önmaga ellensége. Ez a mai találkozó is olyan élményt nyújtott, amelyet nem kárpótolhat semmi sem."
Valóban óriási élmény volt a győri csapat meccseire járni. Tavasszal már megállíthatatlan volt az ETO. 34 mérkőzésen 102 gólt rúgott, ez pont háromgólos meccsenkénti átlag.
Az Ózdnak rúgott kilenc találaton kívül abban a bajnokságban nyolcat kapott a Győrtől a Szeged és a Debrecen, hetet a Diósgyőr, ötöt a Videoton, a Tatabánya és a Csepel.
A bajnoki címet eldöntő találkozón négyet rúgott az Üllői úton. Aranyérmes lett, története során másodszor. Ezzel, és a játékával történelmet írt. És nem fékezett. A nyár során a magyar válogatottal döntetlent játszó német sztárcsapatot, a Kaiserslauternt 7-0-ra verte. Majd a következő évben megvédte bajnoki címét.
Abban a bajnokságban azonban már nem találkozott az Ózddal, mert a borsodi csapat a 9-2-es vereség után olyan zuhanásba kezdett, hogy az 1981-82-es szezon végén utolsóként kiesett.
A bajnokság második felének 17 mérkőzéséből 14-et elveszített. A hatalmas győri pofon után képtelen volt felállni.
Rába ETO – Ózd 9-2 (3-1)
Győr, 6000 néző. Vezette: Nagy Béla.
Rába ETO: Kovács 0 — Csonka 7, Hlagyvik 6, Mile 6, Magyar 8 — Hannich 7, Póczik 6, Burcsa 7 — Szabó 7, Szentes 8, Hajszán 7. Edző: Verebes József.
Ózd: Fekete 7 — Pribék 5, Szilágyi 4, Kajdi 5, Madarász 5 — Tokár 0, Ligeti 5, Stanev 4 — Utassy 3, Magyar 4, Dudás 4. Edző: Pallagi Róbert.
Gólszerző: Madarász a 17. percben, Szentes a 18. percben, Burcsa a 34. percben, Magyar a 37. percben, Szentes az 54. percben, Szabó a 62. percben, Burcsa a 68. percben, Hajszán a 72. percben, Hannich a 74. percben, Szentes a 81. percben, Dudás a 85. percben.