Vágólapra másolva!
A német Bundesligában a kiesés elől menekülő Schalke 04 csapatába januárban visszatérő holland csatár, Klaas-Jan Huntelaar jelenleg remek fizikai állapotban van, és nem tartja kizártnak, hogy a következő idényben is játszani fog.

A most 37 éves labdarúgó először 2010 és 2017 között volt a gelsenkircheni klub játékosa, ahol 239 mérkőzésen 126 gólt szerzett, és a 2011/2012-es szezonban a Bundesliga gólkirályi címét is elhódította.

Huntelaar 2017-ben korábbi csapatába, az Ajaxba igazolt, és a kicker információi szerint sokáig úgy gondolta, hogy a jelenlegi szezon lesz az utolsó idénye aktív pályafutása során. A holland csatár azonban 2021 januárjában visszatért a Schalkéba, és játékával próbál segíteni a bennmaradásért vívott harcban egyre reménytelenebb helyzetbe kerülő együttesnek.

Huntelaar eddig három meccsen lépett pályára, és szombaton a Leverkusen ellen megszerezte első szezonbeli gólját régi-új csapatában.

A Schalke jelenleg az utolsó helyen áll a német bajnokságban, mindössze 10 pontot gyűjtött, és már csak a matematikai esélyekben bízhat a bennmaradást illetően.

Klaas-Jan Huntelaar a Leverkusen ellen első gólját szerezte, mióta visszatért a Schalkéba Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Verwendung weltweit/Jvorgen Fromme

mondta sejtelmesen Huntelaar.

Sajtóinformációk szerint a holland játékos eredeti terve az volt, hogy a szezon végén visszavonul, de az is elképzelhető, hogy amennyiben kiesik a német másodosztályba a Schalke, Huntelaar a csapat tagja marad, és mégsem hagy fel az aktív játékkal.

A 37 éves támadónak jól ment a játék a Leverkusen ellen 2-1-re elveszített mérkőzésen, amely során először egy lesgólt lőtt, majd később régi tudását csillogtatva érvényes találatot is szerzett.

mondta Huntelaar.

A holland játékos a Leverkusen ellen szerzett góljával a Schalke történetének legidősebb Bundesliga-gólszerzőjévé vált.