Vágólapra másolva!
Az érintett klubok labdarúgói közül elsőként James Milner, a Liverpool csapatkapitánya fejezte ki ellenérzéseit a hétfőn életre hívott Szuperligával szemben.

"Nem tetszik az ötlet, és az a személyes véleményem, hogy

remélhetőleg nem jön létre ez a sorozat. Nagyjából mindenben egyetértek a tiltakozókkal"

- jelentette ki a 35 éves középpályás.

A Liverpool csapatkapitánya, James Milner ellenzi a Szuperligát Forrás: AFP/Clive Brunskill

Az angol bajnok vezetőedzője,

Jürgen Klopp előzőleg közölte, szintén bízik benne, hogy nem valósul meg a jövőre rajtoló Szuperliga,

és hogy játékosaival együtt csak vasárnap értesült a kezdeményezésről.

A német szakember később leszögezte, hogy nem áll szándékában tiltakozásul lemondani tisztségéről.

Jürgen Klopp nem hagyja cserben a csapatot Forrás: AFP/Lee Smith

hogy rendeződjön a probléma. A csapatomnak és nekem személy szerint semmi közöm ehhez, az emberek igazságtalanul kezelnek bennünket. Amikor hétfőn Leedsben sétáltunk a meccs előtt, a helyi szurkolók szidalmaztak bennünket" - panaszkodott Klopp, hozzátéve, a Liverpool amerikai tulajdonosai hoztak egy döntést, de az egész klub sokkal többől áll, mint az edzőből és a futballistákból.

A Szuperligát hat angol - Manchester United, Arsenal, Liverpool, Tottenham Hotspur, Chelsea, Manchester City -, három olasz - Juventus, AC Milan, Internazionale - és három spanyol - Real Madrid, FC Barcelona, Atlético Madrid - sztárklub hozta létre, első számú vezetője pedig Florentino Perez, a Real Madrid elnöke lett. A hétfői bejelentés heves ellenreakciókat és bírálatokat váltott ki politikai szinten is, az UEFA pedig jelezte, hogy eltiltják a válogatottól a Szuperligában játszókat.