Vágólapra másolva!
Az olasz bajnokság (Serie A) 29. fordulójának szombati zárómeccsén a Bologna hazai pályán fogadta a bajnoki címért hajtó Inter csapatát. Antonio Conte gárdája a belga csatár, Romelu Lukaku góljával idegenben győzte le a Bologna csapatát, és újabb lépést tett az olasz bajnoki cím megnyerése felé. 

A Serie A 29. fordulójában a tabellán első helyen álló Inter hatalmas lépés előtt állt a bajnokság megnyerése felé vezető úton. Antonio Conte csapatának üldözői közül egyedül az Atalanta tudott nyerni, az AC Milan és a Juventus is csak döntetlent ért el a szombati játéknapon.

A milánói csapat az utolsó öt meccsét megnyerte,

így jó formában és győzelmi reményekkel lépett pályára a Bologna otthonában is.

A Bologna aggreszív letámadása többször megzavart az Intert, de Antonio Conte csapata fokozatosan átvette az irányítást a meccsen. A 31. percben a vendégek játékosa, Bastoni futott fel a bal oldalon, majd beadását az Inter csatára, Lukaku fejelte kapura. Elsőre a Bologna kapusa védeni tudott, de annyira erős volt a fejes, hogy az a hazaiak kapusa már csak beljebb tudta segíteni. Megszerezte a vezetést az Inter.

A Bologna többet birtokolta a labdát az első félidőben, de mégsem tudott veszélyes helyzeteket kialakítani a vendégek kapuja előtt. A félidő vége előtt a hazaiak mégis majdnem kiegyenlítettek: Jerdy Schouten lőtt kapura, amit a vendégek kapusa,

Samir Handanovic hihetetlen reflexszel védeni tudott.

Az első félidőben már nem esett több gól.

Lukaku a 20. gólját szerezte az idényben Forrás: AFP/Vincenzo Pinto

A második félidőben az Inter argentin csatára,

Lautaro Martinez szánta el lövésre magát az 51. percben, de a lövése kipattant a jobb kapufáról.

A Bologna csak elvétve jutott el az Inter tizenhatosáig, a milánóiak fegyelmezetten védekeztek, és megpróbáltak kontratámadásokat vezetve megszerezni a második gólt. A 77. percben Lukaku próbálkozott szabadrúgásból a Bologna tizenhatosa előtt, de bivalyerős lövése a kapu felé ment. A második félidőben több gól már nem esett, az Inter megverte a Bologna csapatát.

Az Inter győzelmével nyolcpontos előnyre tett szert a városi rivális Milan előtt. A harmadik helyen álló Atalantától tíz pontra van, és mindkét csapatnál egy meccsel kevesebbet játszott.


Serie A, 29. forduló:

Bologna-Internazionale 0-1 (0-1)
AC Milan-Sampdoria 1-1 (0-0)
Torino FC-Juventus 2-2 (1-1)
Atalanta-Udinese 3-2 (2-1)
Napoli-Crotone 4-3 (3-1)
Benevento-Parma 2-2 (1-0)
Cagliari-Hellas Verona 0-2 (0-0)
Genoa-Fiorentina 1-1 (.1-1)
Sassuolo-AS Roma 2-2 (0-1)
Lazio-Spezia 2-1 (0-0)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 35 28 2 5 81-19 62 89
GY
D
GY
GY
V
I
2.
AC Milan 36 21 7 8 69-46 23 71
GY
D
V
D
D
I
3.
Juventus 35 18 5 12 48-27 21 66
GY
D
D
D
D
I
4.
Bologna 35 17 5 13 49-27 22 64
D
D
GY
D
D
I
5.
AS Roma 35 17 9 9 62-42 20 60
GY
V
GY
D
D
I
6.
Atalanta 34 18 10 6 63-38 25 60
V
D
GY
GY
GY
I
7.
Lazio 35 17 13 5 45-37 8 56
V
GY
GY
GY
D
I
8.
SSC Napoli 35 13 10 12 53-44 9 51
GY
D
V
D
D
I
9.
ACF Fiorentina 34 14 12 8 51-39 12 50
V
D
GY
GY
V
I
10.
Monza 36 12 12 12 42-48 -6 48
V
D
V
D
D
I
Teljes lista