Vágólapra másolva!
Mint arról korábban beszámoltunk, kedd este a Chelsea 1-1-es döntetlent játszott a Real Madrid vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának első mérkőzésén. A meccs után a világ- és Európa-bajnok Cesc Fabregas a Twitteren méltatta a londoni klub középpályását, N'Golo Kantét.

A spanyol játékost lenyűgözte a világbajnok francia középpályás Real Madrid elleni teljesítménye, ennek pedig hangot is adott a közösségi médiában. Fabregas a Twitteren bókolt egykori csapattársának, aki elmondása szerint annyit dolgozik a pályán, mint két másik játékos.

– írta Fabregas a bejegyzésében.

A szurkolók a közösségi médiában rendre egyetértettek a világ- és Európa-bajnok spanyol labdarúgó gondolataival. Nem véletlen egyébként, hiszen a francia vb-győztes focista a mérkőzés egyik legjobbja volt.

Fabregas és Kanté három éven át játszott együtt a Chelsea-ben Forrás: AFP/Lluis Gene

Kanté a meccs során összesen 21 párharcot nyert meg, és a meccs legtöbb sikeres csele is az ő nevéhez fűződik, szám szerint hat. Ráadásul a 30 éves játékos a meccs alatt 80-szor ért labdához, amit aztán 88%-os passzpontossággal passzolt tovább.

A mérkőzés visszavágóját jövő szerdán rendezik Londonban. A másik ágon a Paris Saint-Germain szerdán fogadja a párharc első mérkőzésén a Manchester Cityt.