Második meccsén is kikapott a magyar U21-es válogatott

Budapest, 2021. március 27. A román Radu Boboc (b), valamint Szendrei Norbert (k) és Skribek Alen (j) a labdarúgó U21-es Európa-bajnokság második csoportkörében, az A csoportban játszott Magyarország - Románia mérkőzésen a Bozsik Arénában 2021. március 27-én. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
A magyar U21-es labdarúgó-válogatott a szlovénokkal közösen rendezett Európba-bajnokságon második csoportmeccsét játszotta Románia ellen és 2-1-es vereséget szenvedett tíz emberrel játszva.

A magyar csapat az első meccsén a németektől kapott ki, míg a románok a hollandokkal játszottak 1-1-es döntetlent. Gera Zoltán csapata második meccsén a Bozsik Stadionban lépett pályára. Az ellenfelet a románok korábbi remek játékosa, Adrian Mutu vezeti.

A meccs egy magyar lövéssel indult, Bolla Bendegúz lövését kellett védenie Vladnak, majd szépen lassan átvették a meccs irányítását a románok, de komoly helyzetet nem tudtak kialakítani.

Az első félidő második felében Mezei Szabolcs szabadrúgását kellett védenie Vladnak, majd a 42. percben megfogyatkozott a magyar csapat, amikor Szőke Adrián beletenyerelt ellenfele arcába, ezért pedig megkapta a második sárga lapját.

A román Radu Boboc (b), valamint Szendrei Norbert (k) és Skribek Alen (j) a labdarúgó U21-es Európa-bajnokság második csoportmeccsén Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Illyés Tibor

A második félidőben elején a románok kaphattak volna egy tizenegyest, de a belga játékvezető végül nem adott büntetőt. A folytatásban tíz emberrel is támadni tudott a magyar csapat, amely egy szép kontra végén a vezetést is megszerezte.

Deutsch László remek beadására Csonka András érkezett nagyszerűen és a kapuba lőtt.


Nagyjából 15 percig örülhettünk, ugyanis a 70. percben Alexandru Matan tekert szépen Bese kapujának bal felső sarkába.

A hajrában egyre nagyobb nyomás alá került a magyar csapat, végül a 87. percben Pascanu szerezte meg a győztes gólt egy szögletet követően. A 94. percben még Bárány egyenlíthetett volna, de Vlad védeni tudott.

Románia-Magyarország 2-1 (0-0)
Bozsik Aréna, zárt kapus, v.: Visser (belga)
gólszerzők: Matan (70.), Pascanu (87.), illetve Csonka (56.)
piros lap: Szőke (42.)
sárga lap: Ciobotariu (5.), Morutan (6.), Pascanu (58.), Marin (64.), Ganea (81.), illetve Szőke (6., 42.), Kiss (13.), Mocsi (23.), Csonka (45.), Deutsch (52.)

Románia: Vlad - Harut, Ciobotariu, Pascanu - Boboc, Olaru, Marin, Ciobanu, Morutan (Petre, 61.) - Ganea (Popescu, 86.), Matan (Itu, 89.)

Magyarország: Bese - Bolla, Balogh, Mocsi, Deutsch (Bukta, 88.) - Csonka, Mezei (Kata, 69.) - Skribek (Bárány, 52.), Szendrei, Kiss (Tamás, 69.) - Szőke

Gera Zoltán szövetségi edző csapata, amely szerdán a németektől szenvedett 3-0-s vereséget, két mérkőzés után nulla ponttal áll, így biztosan búcsúzik a kontinenstornától. A magyarok kedden a hollandok ellen fejezik be a szereplésüket Székesfehérváron.