Vágólapra másolva!
Szalai Ádám gólt szerzett a lengyelek elleni 3-3-as világbajnoki selejtezőn. A meccs után az M4 Sportnak nyilatkozott.

„Nagyon elfáradtam, próbáljuk helyén kezelni ezt a meccset. Ha a meccs előtt valaki azt mondja, hogy 3-3 lesz a vége, kicsit jobban örültem volna, mint így. Ha 2-0-nál azt mondják, hogy egy perc múlva 2-2 lesz, akkor az megint nem túl örömteli, de két pofonból sikerült felállnunk. Ez még a sorozat eleje, lehet mondani, hogy a lengyel csapatban milyen játékosok vannak, de ebben a meccsben kicsit több volt, reméljük, ez még selejtező eleji forma volt.

Magyarország – Lengyelország, labdarúgás, foci, meccs, VB selejtező, magyar válogatott, Puskás Aréna 2021.03.25. Fotó: Csudai Sándor - Origo

A labdával kicsit kevés volt, amit mutattunk. Az első gól tükrözte, amit képzeltünk, Sallai gyorsaságára próbáltunk építeni, de az ellenfél térfelén kevés volt a játék. A két kapott gól után védekezésben passzívak lettünk, ez kicsit természetes, utána átlendültünk ezen, megint vezettünk, aztán villant a világ legjobb játékosa.

Az én formám még messze van attól, amit várok, próbálok a csapat segítségére lenni, jót tett ez a gól, de dolgozni kell tovább. Jön két fontos meccs, remélem, a csapat fejlődik tovább az Európa-bajnokságig."

„Megmutattuk, hogy csapatként mennyire erősek vagyunk, küzdöttünk, és kihasználtuk a helyzeteinket. Gyakoroltuk edzéseken a gól előtti szituációt és tanulmányoztam Szczesny mozgását is, talán ez is segített, de fantasztikus labdát kaptam Fiola Attilától" – mondta az első gólt szerző Sallai Roland.

„Ahogy alakult a meccs, meg tudtuk volna nyerni. Egy rövidzárlatunk volt, de utána a csapat erejét mutatta, hogy miénk volt a harmadik gól, nem mi futottunk az eredmény után. A végén sajnos volt egy Lewandowski, aki egyenlített. Amit elterveztünk, az jól működött, az első félidőben nem volt helyzetük, a másodikban voltak klasszis megoldások. A második gól után tudtuk, hogy rá kell még kapcsolni, sajnos én is vesztettem egy labdát, amiből kontra lett, sajnálom, hogy így alakult. Három nap múlva újabb fontos meccs jön, megyünk tovább és tanulunk a történtekből. Hosszú még a sorozat, remélem, nem ezen fog múlni a kijutás" – mondta Lovrencsics Gergő.