Ha nem hagyom abba az edzősködést, megőrülök és a diliházban kötök ki

Roger Gustafsson kis híján beleőrült az edzősködésbe
Vágólapra másolva!
A kilencvenes évek egyik legsikeresebb és legismertebb svéd labdarúgó edzője, Roger Gustafsson több mint két évtized hallgatás után törte meg a csendet és mondta el, hogy miért kellett abbahagynia az élvonalbeli edzői munkát.

Az edző az IFK Göteborg csapatával öt bajnokságot nyert, miközben a Bajnokok Ligájban is a negyeddöntőbe vezette a csapatát, ahol a Bayern München állította meg őket. Mindez az 1994-95-ös szezonban történt, amikor

az IFK hazai pályán 2-1-re megverte a Barcelonát,

sőt, idegenben sem kapott ki (1-1) a katalán csapattól. A svéd együttes úgy lett csoportelső, hogy a négyesben a Barcelona mellett a Manchester United és a Galatasaray is szerepel. A Göteborg hazai pályán veretlen maradt. A negyeddöntőben elképesztő módon estek ki. Münchenben a Bayern otthonában 0-0-t játszottak, de a visszavágón elért 2-2 a bajoroknak kedvezett az idegenben lőtt gólok miatt.

Roger Gustafsson ekkor Európa egyik legkeresettebb edzője volt. Ajánlatokkal bombázták Angliából, Spanyolországból és Németországból is. De ő mindenre nemet mondott.

Majd 43 évesen egyszer csak bejelentette, hogy abbahagyja a felnőttcsapatok edzését, visszavonul az elitfutballtól.

Ezt az elhatározását csak egyszer másította meg. 2002-ben az IFK Göteborg csaknem kiesett az első osztályból. Ezt a szégyent aligha viselték volna el, ezért Gustafsson visszaült a kispadra és osztályozón megmentette a Göteborgot a szégyentől.

Roger Gustafsson kis híján beleőrült az edzősködésbe Forrás: Aftonbladet

Roger Gustafsson most elmesélte, hogy a kilencvenes években úgy érezte, hogy megőrül, ha nem hagyja abba azonnal az edzősködést. Minden bizonnyal az ezzel a munkával járó stressz okozta nála ezt az állapotváltozást. "Amikor a meccsekre készültem, egyre több és több terhet tettem magamra, aztán szinte összeroppantam.

Végre elindultam. Amikor megérkeztem a stadionba, fél órán keresztül az autóban ültem, mert nem volt erőm kiszállni. Az emberek csak bámultak, nem értették, hogy mi történi.

A szokások, a feleslegesen magamra erőltetett kényszerképzetek átvették az életem felett az irányítást. Borzalmas érzés volt."

Roger Gustafsson elmondta, hogy mára szinte teljesen meg tudott szabadulni a rögeszméitől és a babonáitól. Annak is örült, hogy a gyermekeinek nem adta át mindezt.

Forrás