Mindkét csapat jó formában várta a meccset, legutóbbi öt tétmeccséből négyet nyert Michael Oenning és Csizmadia Csaba csapata is.
A meccs első helyzete a Budafok és Zsóri Dániel előtt adódott, egy szöglet után fejelt kapu mellé.
A 14. percben egy védelmi hiba után Bese hozott össze egy tizenegyest, amikor Beridzét rúgta fel, de Nikola Mitrovic lövését védte végül Bese Balázs, így jóvá is tette a hibáját.
A folytatásban Croizet került nagy helyzetbe, de kapu mellé lőtt.
A második félidő is Zsóri helyzetével kezdődött, de ezúttal sem találta el a kaput. A folytatásban nyomott az Újpest, Onovo előtt akadt több lehetőség, majd a 75. percben a csereként beállt Kulcsár Kornél kapott piros lapot. Egy szabálytalanság és némi szöveg után kapott pirosat, összesen 13 percet volt a pályán.
A folytatásban emberelőnyben még rátett egy lapáttal az Újpest. Szakály és Mitrovic is helyzetbe került, de Bese mindent védett, olykor bravúrt is bemutatott.
A hajrában aztán minden összejött az Újpestnek, a 90. percben Mitrovic lövése pattant meg Csongvai Áronon, majd a 91. percben Perosevic is gólt szerzett, így 2-0-ra nyert az Újpest.
Újpest FC-Budafoki MTE 2-0 (0-0)
Szusza Ferenc Stadion, zárt kapus, v.: Pintér
gólszerzők: Csongvai (90.), Perosevic (91.)
piros lap: Kulcsár K. (74.)
sárga lap: Kutrumpisz (16.), illetve Bese (14.)
Újpest: Banai - Kastrati, Kutrumpisz (Csongvai, 57.), Ristevski - Pauljevic (Bacsa, 82.), Mitrovic, Onovo (Bjelos, 92.), Croizet (Szakály P., 57.), Antonov - Beridze, Stieber Z. (Perosevic, 57.)
Budafok: Bese - Huszti A., Jagodics, Oláh, Zeke (Medgyes, a szünetben) - Csonka, Micsinai - Ihrig-Farkas (Margitics, 86.), Kovács D., Skribek (Szabó M., 56.) - Zsóri (Kulcsár K., 62.)
Az újabb pontokkal az Újpest már hetedik, és hét pontra távolodott a kiesést jelentő helyektől, a Budafok eggyel előzi a ZTE-t.
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |