Vágólapra másolva!
A Glasgow Rangers együttese nyerte meg a skót labdarúgó-bajnokságot, miután legnagyobb riválisa, a második helyen álló Celtic vasárnap csak döntetlenre volt képes a Dundee United vendégeként.

A tabellán 88 ponttal első helyezett Rangers előnye így behozhatatlanná vált a 68 pontos Celtic számára az idény hátralévő hat fordulójában.

A Rangers története során 55. alkalommal lett bajnok, így a skót örökrangsorban már néggyel előzi meg a Celticet.

Tíz év után bajnok a Rangers Forrás: AFP/Andy Buchanan

A Rangerst 2012-ben gazdasági okok miatt visszasorolták a negyedosztályba, az együttes négy év alatt három osztály lépett, és visszajutott az élvonalba. Ott kétszer harmadiként, majd kétszer másodikként végzett, ezúttal - a 2018 tavaszán kinevezett Steven Gerrard irányításával - meg is tudta törni a sorozatban kilencszer aranyérmes Celtic egyeduralmát.