Vágólapra másolva!
Az idény végén lejáró szerződését 2023 nyaráig meghosszabbítja Pepe, a Porto labdarúgócsapatának kapitánya.

Jorge Nuno Pinto da Costa klubelnök szerdai közlése szerint az új megállapodás azt jelenti, hogy a védő, aki 2007 és 2017 között tíz éven át erősítette a Real Madridot, 40 éves koráig kötelezi el magát.

A Porto csapatkapitánya 2023-ig marad a klubnál Forrás: AFP/Miguel Riopa

Pepe a jelenlegi szezonban még 38 esztendősen is a gárda egyik legjobbja, kulcsszerepe volt abban, hogy a Porto a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében kiejtette az olasz bajnok Juventust.

A Brazíliában született hátvéd 2001-ben érkezett Portugáliába, akkor a Maritimóhoz igazolt, majd 2004 és 2007 között már futballozott a Portóban. Legsikeresebb időszakát a királyi gárdában töltötte, ahol többek között három-három bajnoki cím és BL-diadal részese volt. A 113-szoros válogatott védő a Besiktasnál töltött kétéves kitérő után 2019-ben igazolt ismét a Portóhoz.