Vágólapra másolva!
A Dél-amerikai Labdarúgó Szövetség (CONMEBOL) továbbra is bízik benne, hogy nézők előtt rendezhetik az idén nyárra halasztott 47. Copa America mérkőzéseit Argentínában és Kolumbiában.

A CONMEBOL együttműködik a két rendező ország kormányával annak érdekében, hogy elegendő koronavírus-oltás álljon rendelkezésre, és a szurkolókat beengedhessék a stadionokba. Mindez egyelőre kétséges, mert továbbra is magas a fertőzöttségi arány, és Argentínában, illetve Kolumbiában is lassan halad az oltási program.

Ez lesz az első dél-amerikai kontinenstorna, amelyet két országban rendeznek. A tavaly nyárról elhalasztott esemény június 13-án kezdődik, a döntőt július 10-én játsszák a kolumbiai Barranquillában.

2019-ben a brazil válogatott nyerte a labdarúgó Copa Americát Forrás: AFP/Carl De Souza

A déli csoportot az argentinok mellett Bolívia, Uruguay, Paraguay és Chile alkotja, az északiban a kolumbiaiak mellett Brazília, Ecuador, Venezuela és Peru válogatottja szerepel. A csoportokból az első négy helyezett jut negyeddöntőbe.

A korábbi tornákon szinte mindig kiegészült két csapattal a kontinens tíz együttese, de idén a világjárvány miatt nem pótolják a visszalépett katari és ausztrál válogatottat.