Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó válogatott korábbi ikonja, Détári Lajos szerint Szoboszlai Dominik Európa legígéretesebb tehetsége, azonban még sokat le kell tennie az asztalra ahhoz, hogy a legjobbak között emlegessék. 

A magyar labdarúgó-válogatott csütörtök este kezdi meg vb-selejtezős szereplését, méghozzá Lengyelország ellen a Puskás Arénában. A közelgő mérkőzés kapcsán Détári Lajos adott interjút a Magyar Nemzetnek, amelyben felelevenítette a lengyelekkel kapcsolatos emlékeit, és a magyar futball legnagyobb tehetségéről, Szoboszlai Dominikről is beszélt.

Détári tisztán emlékszik a lengyelek ellen 1987-ben 5-3-ra megnyert mérkőzésre, amelynek első félidejében ő adta a gólpasszt Vincze Istvánnak, aztán a második játékrészben belőtt egy 11-est, majd később

egy olyan csodagólt szerzett, amelyet azóta is sokszor lejátszanak a sportcsatornák.

mondta szenzációs találatáról Détári.

Az egykori kiváló középpályás már nagyon várja a lengyelek elleni csütörtöki meccset, de nem merte megtippelni az eredményt.

Détári a magyar válogatott legnagyobb tehetségéről, a jelenleg sérült Szoboszlai Dominikról is elmondta a véleményét, akit sokan az ő utódjának tartanak a nemzeti csapatban.

mondta Détári.