Vágólapra másolva!
Vasárnap délután az angol labdarúgó FA-kupa negyeddöntőjében a Chelsea 2-0-ra legyőzte a Sheffield Utd csapatát a Stamford Bridge-en, ezzel Thomas Tuchel csapata bejutott a legjobb négy közé, és a német edző januári kinevezése óta továbbra is veretlen.

A londoni csapat volt a találkozó esélyese, amely hét közben bejutott a legjobb nyolc közé a Bajnokok Ligájában, ráadásul Thomas Tuchel januári kinevezése óta minden sorozatot figyelembe véve 13 meccset vívott meg veretlenül, ráadásul ezen a 13 meccsen összesen csak két gólt kapott. A Sheffield United ellen semmi nem szólt, hiszen a Premier League utolsó helyén álló klubnál a múlt héten közel öt év után kirúgták a csapat legendás menedzserét, Chris Wildert. Ahogy az várható volt, a Chelsea irányított a játékot, a 24. percben pedig egy szerencsés góllal megszerezte a vezetést. Az angol válogatott Ben Chilwell 17 méteres lövésébe a menteni igyekvő Oliver Norwood ért hozzá szerencsétlenül, és a labda pedig a saját kapujában kötött ki.

  • A Sheffield Unitednak ez volt a szezonbeli harmadik öngólja. A Premier League-csapatok közül csak az Arsenal lőtt ennél többet. Szám szerint négyet, bár az észak-londoni csapat tíz meccsel többet játszott az idényben.

A folytatásban a Chelsea növelhette volna az előnyét, de az amerikai Christian Pulisic az első félidő végén és a második játékrész elején is kihagyott egy nagy ziccert. Ezt követően a Chelsea a már megszokott módon tartotta a labdát és futtatta a Sheffield United játékosait, azonban Thomas Tuchel csapata kezdett belealudni a meccsbe.

A 67. percben aztán egyenlíthetett volna a vendégcsapat.

Egy jobboldali beadás után David McGoldrick fejelhetett volna gólt három méterről, de a csapatkapitány közelről nem találta el a kaput. Két perccel később újabb helyzete volt a Sheffield Unitednak, de Oliver McBurnie 16 méteres lövését Kepa Arrizabalaga védte óriási bravúrral.

A Sheffield Unitednak megvolt az esélye az egyenlítésre Forrás: AFP/Ben Stansall

A hosszabbításban a Sheffield United még Rhian Brewster révén kihagyott egy lehetőséget, majd a 92. percben a Chelsea Hakim Ziyech gyönyörű góljával minden kérdést lezárt.

A Chelsea ezzel bejutott a legjobb négy közé az FA-kupában, ráadásul Thomas Tuchel és Lőw Zsolt januári érkezése óta a 14. tétmeccsét játszotta le veretlenül.

FA Kupa, negyeddöntő
Chelsea-Sheffield United 2-0 (1-0)
Gólszerző: Norwood (24.- öngól), Ziyech(90+2.)

A fináléra május 15-én Londonban, a Wembley Stadionban kerül sor.