A mieink a lengyelek elleni 3-3-as döntetlen és a San Marino elleni idegenbeli 3-0-s győzelem után érkeztek Andorrába, ahol legutóbb 2017. június 9-én léptek pályára, és óriási meglepetésre 1-0-ra kikaptak a miniállamtól.
Marco Rossi ezúttal nem kertelt, amikor arról kérdezték a jelen lévő újságírók, hogy mire számít a találkozón.
"Sem a hosszú utazás, sem a műfű, sem semmi más nem lehet kifogás. A 3 pontot meg kell szereznünk, csak ez számít, hiszen ezért jöttünk. Persze emellett minden tiszteletünk az andorrai válogatotté" – szögezte le az olasz szakember, aki azt is elmondta, nem nézik, hogy az ellenfél hanyadik helyen áll a világranglistán, minden csapat ellen ugyanolyan komolyan készül a magyar válogatott.
Marco Rossi elmondta, nem történhet meg, hogy nem a megfelelő hozzáállással fussanak ki játékosaink a pályára – annak ellenére sem, hogy több kulcsjátékost – a német klubjaik által visszarendelt Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Sallai Rolandot – is mellőznie kell a válogatottnak.
Mi egy csapat vagyunk, együtt kell küzdenünk, és őszintén remélem, hogy minden magyar szurkoló mögöttünk fog állni. Még akkor is, ha nem a legélvezetesebb és legszebb játékot fogjuk produkálni
– erre az esetre már előre elnézést kérek. De kizárólag az számít, hogy a holnapi mérkőzést megnyerjük, szinte mindegy milyen játékkal."
A kapus, Dibusz Dénes nem annyira a saját várható feladatait, mint inkább az ellenfél játékát elemezte, meglátása szerint egy sokkal harcosabb, és támadásban is többet mutató ellenfélre kell felkészülni, mint amilyen San Marino volt. Ugyanakkor bízik benne, hogy a mieink meggyőző játékkal már az első félidőben előnyre tesznek szert.
"Négy éve sok hiányzóval állt ki a csapat, akkor én sem játszottam, csak a televízióban néztem a mérkőzését. Nagyon meglepett és rosszulesett a vereség, hiszen akkor is a csapat tagjának érzem magam, amikor nem vagyok a keretben.
Most az a dolgunk, hogy ugyanabba a folyóba ne lépjünk bele. Nagyon komolyan kell vennünk a mérkőzést.
Az andorrai válogatott stabilan védekezik és a hazai pálya, valamint a műfű is mellettük áll, de egyiket sem kifogásként említem. Műfüvön teljesen más a labda sebessége, máshogy pattan, a rúgásoknál is máshol kell eltalálni. Igyekszünk a mai edzésen megismerni és alkalmazkodni a körülményekhez" – idézi a magyar szövetség honlapja a Ferencváros kapusát.
A sajtótájékoztató végén, újságírói kérdésre elhangzott, a válogatott júniusi felkészülési mérkőzéseivel kapcsolatban csütörtökön fog bejelentést tenni az MLSZ.
A szerda esti Andorra-Magyarország vb-selejtezőt az izlandi Vilhjalmur Thorarinsson fogja vezetni. Asszisztensei Gylfi Mar Sigurdsson és Birkir Sigurdarson, a negyedik játékvezető pedig Ivar Orri Kristjansson lesz.