Mióta Thomas Tuchel és Lőw Zsolt Londonba érkezett, feltámadt a Chelsea. A londoni kékek a legutóbbi három meccsükön veretlenek maradtak – ebből kettőt megnyertek –, ráadásul José Mourinho óta Tuchel lett az első Chelsea-edző, aki az első három mérkőzését bekapott gól nélkül hozta le.
A 12. percben úgy tűnt, ez a remek sorozat megszakadhat, mert Ben Chilwell összehozott egy tizenegyest a Sheffield Unitednak, azonban videózás után kiderült, hogy a hazai csapat akciója lesről indult, így a szabálytalanság is érvényét vesztette.
Az első félidőben a Chelsea közel 80%-ban birtokolta a labdát, de túl sok veszélyt nem jelentett a Sheffield United kapujára, de a 43. percben az első helyzetéből megszerezte a vezetést. A német válogatott Timo Werner kapott egy kiugratást, lövése helyett visszakészítette a labdát a második hullámban érkező Mason Mountnak, aki tíz méterről a bal alsó sarokba lőtt.
- Arjen Robben után a 22 éves és 28 napos Mount lett a második legfiatalabb Chelsea-játékos, aki egy szezonban tíz gólig eljutott a Premier League-ben. A holland legenda 21 éves és 342 volt, amikor elérte ezt a mérföldkövet.
A második félidőt jól kezdte a Sheffield Unitednak, amely egy komikus öngóllal egyenlített az 54. percben.
Sokáig azonban nem örülhettek a hazaiak az egyenlítésnek, mert két perccel később Timo Werner csapott le egy rosszul hazatett labdára, a kapujából kivetődő Aaron Ramsdale pedig elkaszálta a német válogatott támadót. A videózás után megítélt tizenegyest az olasz válogatott Jorginho váltotta gólra.
- A brazil származású középpályásnak ez volt a 11 gólja a Premier League-ben, ebből kilencet tizenegyesből szerzett, ami találatainak a 82%-a.
A második gól után a Chelsea azt játszotta, amit az utóbbi meccseken: eldugta a labdát az ellenfél elől, amit jól példáz, hogy a Sheffield Unitednak az egész mérkőzésen csak egy kaput eltaláló lövése volt.
Győzelmével a Chelsea feljött a tabella ötödik helyére, és már csak négy pontra van a dobogós Leicester Citytől. Thomas Tuchel és Lőw Zsolt január végi kinevezése óta a Chelsea négy mérkőzés óta veretlen a Premier League-ben.