Vágólapra másolva!
Igen sok kérdést vetett fel a szerdai Tállya-Kaposvár mérkőzés a Magyar Kupában. A harmadosztályú együttes úgy ütötte ki a másodosztályú Kaposvárt 5-3-ra, hogy félidőben még a másodosztályú Kaposvár vezetett 2-0-ra.

Klubunk tulajdonosa, vezetősége és szakmai stábja elhatárolódik a MOL Magyar Kupa nyolcadik fordulójába lejátszott Tállya KSE–Kaposvári Rákóczi FC mérkőzésen történtektől. A klub vezetősége – a több száz szurkoló véleményét is figyelembe véve – kezdeményezi a találkozó kivizsgálását a Magyar Labdarúgó Szövetségnél és a Szerencsejáték Zrt.-nél. Klubunk vezetősége ezúton is elnézést kér minden Rákóczi-szurkolótól és minden kaposvári polgártól! Ebben a helyzetben nehezen mondjuk ki, hogy hajrá Rákóczi!

Klub tulajdonosa és vezetősége

A fenti közleményt jelentette meg a klub honlapja.

Ezt pedig a csapat vezetőedzője, Várhidi Péter nyilatkozta a meccset követően: Az első félidő végén és a második félidő elején is több ziccerünk volt, de az egyik után gólt kaptunk és három-nulla helyett valami oknál fogva megállt a csapat. Erre még nem találom a magyarázatot.

A fejleményekről természetesen beszámolunk majd.