Vágólapra másolva!
A MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjének szerda kora délutáni mérkőzésein a Paks 4-2-re kikapott otthon a Budafok ellen, míg az MTK 4-1-re győzte le az NB III-as Tállya együttesét. A győztes csapatok a következő körbe jutottak. 

Skribek három gólja kellett a budafoki bravúrhoz

A Paks a 9. percben büntetőhöz jutott, amikor teljesen feleslegesen szabálytalankodott Vaszicsku Naggyal szemben.

A tizenegyest Nagy Richárd végezte el, de lécet találta el. A 15. percben javított Nagy Richárd, amikor szép cselekkel betört a tizenhatoson belülre, majd 14 méterről a kapu jobb oldalába lőtt.

A Budafok azonban nem adta fel, és a 25. percben egyenlíteni tudott: Ihrig-Farkas jobb oldali beadása után Skribek 12 méterről lőtt a jobb alsóba. A hazai együttes azonban a 34. percben ismét előnybe került, amikor Nagy bal oldali szabadrúgás után nagy kavarodásban Gévay csapott le a labdára, és lőtt nyolc méterről a kapuba.

A 38. percben jött az újabb budafoki egyenlítés: Ihrig-Farkas ismét jobbról passzolt Skribekhez, aki ezúttal 8 méterről, kapásból perdített a jobb alsó sarokba. Itt még nem volt vége az első félidőnek, ugyanis

Skribek megszerezte a harmadik gólját is. Romic indításával ugrott ki a budafoki támadó, majd 12 méterről a kapu bal oldalába lőtt.

A második félidőben mindkét oldalon sokat változtattak az edzők, és bár a meccs képére nem lehetett panasz, a gólok sokáig elmaradtak.

A Budafok végül a 93. percben zárta le a meccset, amikor Kulcsár jobbról emelt középre, Zsóri pedig senkitől sem zavartatva, nyolc méterről a hálóba lőtt.

Ezt pedig azt jelenti, hogy a kiváló első félidőt követően, többek között Skribek három góljának köszönhetően a Budafok jutott a negyeddöntőbe a Magyar Kupában.

Az MTK simán hozta a kötelezőt a büntetők meccsén

Az MTK a 19. percben szerezte meg a vezetést a harmadosztályú rivális ellen, amikor Alho indítása után Prosser egy csel után 12 méterről lőtt a kapuba. A 26. percben már kétgólos volt a fővárosi csapat előnye:

Bíró Bence előbb kiharcolta, majd értékesítette is a büntetőt. Az első félidőben újabb gól már nem esett, így az MTK magabiztosan vezetett a Tállya ellen.

A második játékrész kiválóan kezdődött az MTK számára, előbb a 47. percben Alho jobboldali beadása után a csereként beálló Dimitrov lőtt a bal sarokba, majd az 51. percben Kanta József volt eredményes büntetőből.

A 75. percben összejött a Tállyának a szépítés: Tóth Szabolcsot Antonijevics buktatta, a büntetőt pedig Nyitrai Dávid a jobb sarokba lőtte.

A hátralévő időben újabb gól már nem esett, így az MTK magabiztosan jutott a negyeddöntőbe.

MOL Magyar Kupa, nyolcaddöntő
Paksi FC-Budafoki MTE 2-4 (2-3)
Gólszerzők: Nagy R. (15.), Gévay (34.), ill. Skribek (25., 38., 45.), Zsóri (93.)
Tállya KSE (NB III)-MTK Budapest 1-4 (0-2)
Gólszerzők: Nyitrai (75., - büntető), Prosser (19.), Bíró B. (26. - büntetőből), Dimitrov (47.), Kanta (51. - büntetőből)

A negyeddöntőben a Budafok a Ferencváros/MOL Fehérvár FC, míg az MTK a Debreceni VSC (NB II)/BFC Siófok (NB II) meccs győztesével találkozik majd.