Vágólapra másolva!
A Premier League 20. fordulójában a Manchester City 5-0-ra győzött a West Bromwich Albion otthonában, ezzel Pep Guardiola csapata a tabella élére állt. A másik kedd esti mérkőzésén az Arsenal 3-1-re győzött a St. Marry Stadionban, így Mikel Arteta együttese visszavágott a három nappal ezelőtti FA-kupa vereségért a Southamptonnak. 

Az utolsó előtti helyen álló WBA esélytelenül várta a Manchester City elleni összecsapást. A decemberben kinevezett Sam Allardyce-szal a West Bromwich Albion hat bajnoki mérkőzésen csak egyszer tudott nyerni, ezzel szemben Pep Guardiola csapata minden sorozatot figyelembe véve 17 meccs óta veretlen, a legutóbbi hat bajnoki mérkőzését pedig megnyerte, méghozzá 13:1-es gólkülönbséggel.

A Manchester City hamar megszerezte a vezetést.

A hatodik percben Joao Cancelo tökéletes ütemű indítását Ilkay Gündogan vette le 20 méterre a West Brom kapuját, megcsinált egy finom cselt, majd 17 méterről a kapu jobb oldalába tekert.

De Bruyne távollétében Ilkay Gündogan lett a Manchester City vezére Forrás: AFP/Nick Potts

A 20. percben újabb gólt lőtt City. Bernardo Silva visszagurított labdáját Joao Cancelo csavarta 17 méterről a jobb felső sarokba.

  • Cancelónak legutóbb 2016 áprilisában, még a Valencia játékosaként volt olyan meccse, amikor gólt lőtt és gólpasszt is adott.

A 30. perben eldöntötte a meccset a Manchester City. Gündogan szerzett labdát a tizenhatos előtt, megcsinált egy cselt, majd 11 méterről a jobb alsó sarokba gurított.

  • A német válogatott középpályás a legutóbb nyolc meccsén hét gólt lőtt. Annyit, amennyit az ezt megelőző 61 meccsén sikerült összehoznia a Manchester Cityben. Gündogannak ez pályafutása legeredményesebb szezonja.

A lefújás előtt azért még lőtt egy újabb gólt a City. Sterling keresztlabdáját Rijad Mahrez vette le, az algériai támadó Robben-módra megcsinált két befele cselt, majd ballal a hosszú sarokba tekert.

Elképesztő formában a Manchester City Forrás: AFP/Michael Regan

Pep Guardiola csapata a második félidőben sem állt le a gólgyártással. Az 57. percben egy védelem mögé belöppölt labdát Mahrez játszott át a hosszú oldalra, az érkező Raheem Sterlingnek pedig csak az üres kapuba kellett passzolnia.

A Manchester City a folytatásban sem adott esélyt a West Bromnak. Pep Guardiola csapata 78%-ban birtokolta a labdát, 15-ször lőtt kapura, míg Samuel Allardyce együttese 90 perc alatt csak egyszer találta el a City kapuját. Az óriási vendégfölény ellenére az eredmény már nem változott. A Manchester City ezzel sorozatban a hetedik Premier League-meccsét nyerte meg, a tabella élére állt, és minden sorozatot figyelembe véve már 18 mérkőzés óta veretlen.

Premier League, 20. forduló:
West Bromwich Albion-Manchester City 0-5 (0-4)
Gólszerző: Gündogan (6., 30.), Joao Cancelo (20.), Mahrez (45+2.), Streling (57.)

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

A Southampton-Arsenal mérkőzés pikánsnak ígérkezett, ugyanis három nappal ezelőtt a Szentek kiejtették az FA-kupából a sorozat rekordbajnokát, a címvédő Ágyúsokat. Mikel Arteta, az Arsenal edzője a szombati összecsapáson pihentette a legjobb játékosait, most azonban a lehetőségekhez képest a legerősebb tizenegyet küldte a pályára, egyedül a csapatkapitány Pierre-Emerick Aubameyang nem léphetett pályára, aki családi okokra hivatkozva hagyta ki a meccset.

Remekül kezdődött a mérkőzés. Az Arsenal már az első percben megszerezhette volna a vezetést, de Alexandre Lacazette ziccerét Alex McCarthy védeni tudta.

Armstrong köszönti a gólpasszt adó James Ward-Prowse-t Forrás: AFP/Frank Augstein

Az észak-londoniak ráfizettek a kihagyott lehetőségre, mert a harmadik percben James Ward-Prowse tökéletes szögletére Stuart Armstrong érkezett, és védhetetlenül lőtt a bal felső sarokba.

  • Ward-Prowse egyébként a 250. bajnoki mérkőzésén lépett pályára a Southampton csapatában, ezzel 26 évesen és 86 naposan ő lett a Premier League kilencedik legfiatalabb játékosa, aki elérte ezt a határt.

A nyolcadik percben egyenlített az Arsenal. Granit Xhaka adott remek kiugratást Nicolas Pépének, az elefántcsontparti támadó pedig értékesítette a ziccerét.

Az Arsenal két gólszerzője: Bukayo Saka és Nicolas Pépé Forrás: Frank Augstein/AP/Frank Augstein

A 38. percben megfordította a meccset az Arsenal.

Egy eladott labda után Lacazette ugratta ki ziccerben Bukayo Sakát, a 19 éves szélső megtolta a labdát a rosszul kimozduló McCarthy mellett, és 17 méterről az üres kapuba lőtt.

  • Saka több mint 20 év után az Arsenal első tinédzser angol játékosa, aki két egymást követően bajnoki meccsen is gólt lőtt. Erre legutóbb Ashley Cole volt képes 2000 októberében.

A második félidőben az Arsenal kézben tartotta a mérkőzést, a 72. percben pedig eldöntötte azt. A meccs egyik legjobbja, a nyáron pont a Southamptontól érkező Cédric Soares indította a jobb oldalán kilépő Sakát, aki azonnal középre tálalt az érkező Lacazette-nek, a francia csatárnak pedig csak az üres kapuba kellett gurítania.

Az Arsenal ezzel már hat mérkőzés óta veretlen a Premier League-ben, feljött a tabella nyolcadik helyére, és már csak öt pontra van a BL-szereplést érő negyedik helytől.

Premier League, 20. forduló:
Southampton-Arsenal 1-3 (1-2)
Gólszerző: Armstrong (3), ill. Pépé (8.), Saka (38.), Lacazette (72.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Arsenal 37 26 5 6 88-28 60 84
V
GY
GY
GY
GY
I
2.
Manchester City 35 25 3 7 87-33 54 82
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Liverpool 36 23 4 9 81-38 43 78
V
GY
V
D
GY
I
4.
Aston Villa 36 20 9 7 73-53 20 67
D
GY
GY
D
V
I
5.
Tottenham Hotspur 35 18 11 6 69-58 11 60
GY
V
V
V
V
I
6.
Newcastle United 35 17 13 5 78-56 22 56
GY
GY
V
GY
GY
I
7.
Chelsea 35 15 11 9 70-59 11 54
GY
V
D
GY
GY
I
8.
Manchester United 35 16 13 6 52-55 -3 54
D
D
GY
D
V
I
9.
West Ham United 36 13 13 10 56-70 -14 49
GY
V
V
D
V
I
10.
AFC Bournemouth 36 13 14 9 52-63 -11 48
D
V
GY
GY
V
I
Teljes lista