Vágólapra másolva!
A Manchester United korábbi csatára, Dimitar Berbatov kritikus hangnemben beszélt a csapat játékosairól a Manchester City elleni angol Ligakupa-elődöntőt követően.

A Marca megírta, hogy az egykori bolgár válogatott támadónak egyáltalán nem tetszett az a játék amit a United produkált a városi rivális City ellen. Ole Gunnar Solskjaer csapata hazai pályán simán kikapott 2-0-ra Pep Guardiola együttesétől, és ezt Berbatov nem hagyta szó nélkül.

Azon múlik a siker, hogy mennyire akarod, mennyit vagy hajlandó tenni érte. Néha be kell vetni egy-két piszkos trükköt annak érdekében, hogy nyerjél.

Ahogyan José Mourinho szokta mondani, néha egy kicsit gazembernek kell lenned, hogy trófeákat nyerhess.

A Unitedtől nem látom ezt a hozzáállást a nagy meccseken" - mondta Berbatov.

Berbatovnak nem tetszett a United-játékosok hozzáállása Forrás: SINGAPORE PRESS HOLDINGS via AFP/SPH/Chong Jun Liang

"Roy Keane is azt mondta, hogy sokkolta őt, amikor azt látta, hogy a játékosok egymást ölelgetik a manchesteri derbi után. Mi a franc!

Ez egy rangadó, húzzatok bele és nyerjétek meg!" -

tette hozzá felháborodva.

"Hiányzik a csapatból egy olyan játékos, aki jó értelemben véve agresszív és odateszi magát. A United sokszor túlzottan jólelkű" - zárta mondandóját Berbatov.

A Manchester United az angol Ligakupából és a Bajnokok Ligájából már kiesett ebben a szezonban, viszont

a Premier League-ben jól szerepel, a listavezető Liverpool mögött a második helyen áll.

Az F.A. Kupában pénteken játszik mérkőzést hazai pályán a Watford ellen.