Vágólapra másolva!
Karim Adeyemi a futballvilág egyik legizgalmasabb tehetsége. Gyermekkorában a Bayern Münchenben nevelkedett, de nem mindig szeretett edzésekre járni, ezért a német sztárcsapat megvált tőle. Később egy kisebb bajor együttesben fejlődött tovább, jelenleg pedig a Salzburg színeiben csillogtatja képességeit. Az osztrák bajnokságban egyre több lehetőséget kap, a Bajnokok Ligájában is szóhoz jutott, sőt, csodagóllal tette le névjegyét a legrangosabb európai kupasorozatban. Teljesítményét több élcsapat is figyelemmel követi, idő kérdése, mikor szerződteti valamelyik topklub. Könnyen lehet, hogy a Bayern München bánni fogja még, amiért idő előtt lemondott a villámgyors csodagyerekről.

Karim Adeyemi úgy csapott le a labdára, mint egy zsákmányára vadászó sas. Kiszimatolta ellenfele gyengeségét, és támadásba kezdett. Mielőtt a védő észhez kapott volna, ő már ellopta a labdát a lába elől és a kapu felé rohant. Egy pillanat alatt megvillantotta, micsoda lendület van benne, és a hidegvérét is megőrizte. Amikor a 16-oson belülre került, egy okos csellel becsapta a vele szemben álló hátvédet, és a jobb alsó sarokba küldte a labdát. A gólját egy akrobatikus szaltóval ünnepelte, megmutatva a világnak, hogy micsoda erő lakozik benne.

Az ikonikus jelenet a Bajnokok Ligájában történt 2020 decemberében. A Salzburg a Lokomotiv Moszkva vendégeként lépett pályára az A csoportban. Adeyemi gyönyörű szólógólja biztosította be csapata idegenbeli győzelmét, a fiatal csodagyerek ezzel a találattal állította be a 3-1-es végeredményt. Kevesebb, mint 10 perc alatt látni lehetett, hogy ebben a srácban hatalmas potenciál rejlik.

Karim Adeyemi nigériai apa és román anya gyermekeként látta meg a napvilágot Münchenben.

Valamivel később ünnepelt futballtehetséggé vált, hiszen hamar kiderült, hogy kifejezetten ügyesen bánik a labdával.

A Bayern München egy helyi amatőrbajnokságban vette észre a fiatal labdarúgót és lecsapott rá. A kis Karim természetesen arról álmodozott, hogy egyszer majd ő is sztárfocistává válhat, azonban ez akkor még távolinak tűnt. Mint a legtöbb tinédzser, ő is kissé szertelen és fegyelmezetlen volt, több edzésről elkésett vagy kihagyta azokat, és egy olyan nagy csapatnál, mint a Bayern, nem tolerálták az efféle viselkedést. A német rekordbajnok úgy döntött, hogy inkább megválik a tehetséges fiútól, aki mindössze 11 évesen távozni kényszerült a klubtól.

Adeyemi (balról a harmadik) nem mindig szeretett edzésre járni Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Arne Dedert

A legtöbb gyereknek talán ez egy ígéretes karrier korai végét jelentette volna, azonban Karim nem mondott le arról, hogy beteljesítse álmát. Egy kevésbé ismert bajor futballcsapat, az SpVgg Unterhaching kötelékeiben folytatta a futballt.

mondta Marc Unterberger, az Unterhaching U17-es edzője a First Time Finish-nek.

A szemfüles kiscsapat egyből észrevette az Adeyemiben rejlő hatalmas potenciált. A Bayern Münchennél rengeteg játékos fordul meg, talán kevesebbet tudnak foglalkozni a játékosok személyes fejlődésével, viszont az Unterhachingnál különös figyelmet fordítottak Karimra.

idézte fel Unterberger. "És természetesen kiemelkedett a sebessége és a dinamizmusa" – tette hozzá az edző.

Adeyemi mindig a nála magasabb korosztályú ifjúsági csapatokban játszott a bajor klubnál. Ez lehetővé tette az apró és gyors labdarúgó számára, hogy megerősödjön, és jobban hozzászokjon a fizikálisabb futballhoz a felnőttek között.

Két évvel később – miután a Bayern München elengedte őt – a fiatal fiú számára eljött az idő, hogy bosszút álljon korábbi csapatán.

Pályára lépett a Merkur Kupán, Németország egyik legnívósabb ifi versenysorozatában, amelyen korábban olyan sztárok is részt vettek, mint Mats Hummels és Thomas Müller.

2013-ban Adeyemi volt a torna csillaga, aki mindenki elől ellopta a show-t az Unterhaching színeiben.

Az utolsó mérkőzésen a fiatal focista a Bayern München korosztályos együttese ellen játszott, és megmutatta, hogy mit veszített a bajor klub, amikor két éve lemondott róla.

Adeyemi remekül játszott és csapatával megnyerte a kupát.

Később a felnőttek között a BL-ben is pályára lépett a Bayern ellen Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Sven Hoppe

emlékezett vissza Unterberger.

Adeyemit futballmániás tinédzserként tartották számon korábban, azonban ez a szenvedély tanulmányi eredményeire is erősen rányomta a bélyegét. Amikor gyakrabban elhanyagolta házi feladatait, futballklubja bekeményített. Ha nincs házi feladat, nincs edzés – szólt számára az intelem.

Karim ezt eleinte nehezen fogadta el, de később belátta, hogy az iskolában is ugyanolyan erőfeszítéseket kell tennie, mint a pályán.

"Mikor edzésre jött, mi elküldtük őt. Ezt 14 napig csináltuk vele. Onnantól kezdve megértette, hogy az iskola ugyanolyan fontos számunkra, mint a futball. Utána már a suliban is jól teljesített" – mondta Unterberger.

Az Unterhaching együttese kulcsfontosságú szerepet töltött be Adeyemi személyiségének formálásában.

Ezt a folyamatot, egy olyan nagy játékosállománnyal rendelkező klub, mint a Bayern München, elhanyagolhatta.

A bajor csapat különös gondot fordított arra, hogy megtanítsa neki a labdarúgás minden alapvető sajátosságát.

mondta a fiatalok edzője.

Unterbergernek igaza lett. Ahogyan Karim Adeyemi az évek során fejlődött, legnagyobb erőssége az atlétikus képessége lett.

Kiváló atlétikus képességeinek köszönhetően képes az ilyen mozdulatokra is Forrás: AFP/Maxim Shemetov

Félelmetes sebességének köszönhetően az ellenfél védelme mögé tudott kerülni, és ettől vált igazán veszélyessé. Egy olyan játékossá, akit rendkívül nehéz megállítani.

15 éves korában rendszeresen az Unterhaching U17-es és U19-es csapataiban kapott lehetőséget. A 2017/2018-as szezonban 15 mérkőzésen szerzett 15 góljával gyorsan ismert lett a neve a labdarúgás világában. A Barcelona, a Liverpool, a Chelsea és az Arsenal is élénken érdeklődött iránta. Klubjának rá kellett jönnie, hogy nem fogja tudni hosszú ideig megtartani őt.

"Karimnak több ajánlata is volt, amikor elhagyott minket. Tanácsot kért tőlünk, mit gondolunk, de végül a családjával együtt hozta meg a döntést, amelyben minden bizonnyal szerepet játszott München közelsége is" – emlékezett vissza Unterberger.

2018 nyarán igazolt az RB Salzburghoz,

amelyen néhányan ugyan meglepődtek, hiszen az osztrák együttes nem sorolható közvetlenül Európa élcsapataihoz, de Karim számára ideális választásnak bizonyult. A családjához közel maradhatott és nem kellett egy új nyelvet megtanulnia. Mindemellett a Salzburg híres arról, hogy remek érzékkel vásárolja meg a fiatal tehetségeket, akik közül aztán később többen is szép karriert futnak be különböző topklubokban, ezért nem mondhatott nemet az ajánlatra.

Eleinte a Salzburg második számú csapatában kapott lehetőséget Forrás: APA-PictureDesk via AFP/David Geieregger / SEPA.Media / picturedesk.com/David Geieregger

Az osztrák csapatnál jó helyre került, biztosítva volt számára a fejlődés lehetősége. 16 éves korától új klubja második csapatában, az osztrák másodosztályban szereplő FC Lieferingben játszott rendszeresen, majd a 2019/2020-as idényben már egyre többször jutott szóhoz az élvonalban is.

A mostani szezonban már egyértelműen az első csapat tagja, és ugyan még nem számít rendszeres kezdőjátékosnak, de a kispadról szinte mindig pályára lép csereként. Minden sorozatot figyelembe véve 2 gólnál és 4 gólpassznál jár eddig az évadban, amely vélhetően több lesz, ha egyre többször kap játéklehetőséget.

Mindenesetre 18 évesen már elmondhatja magáról, hogy játszott és gólt is szerzett a Bajnokok Ligájában,

ráadásul nem akármilyen találatot.

"Olyan játékos, aki képes meccseket eldönteni. Nem számít ki ellen és mikor. Amikor a pályán van, mindig maximálisan összpontosít. Eddig hosszú utat tett meg, és nem tudhatjuk, mit hoz a jövő, de természetesen szurkolunk neki" – mondta korábbi edzője, Unterberger.

Korábbi edzője szerint képes arra, hogy meccseket döntsön el Forrás: AFP/Maxim Shemetov

A Salzburg színeiben sok olyan játékos futballozott, aki később Európai topcsapatokban futott be.

Többek között Sadio Mané és Erling Haaland (és remélhetőleg Szoboszlai Dominik) is ezt az utat járta be. Adeyemit a szintén óriásklubok által csábított Patson Daka utódjának tartják Salzburgban, de könnyen lehetséges, hogy az osztrák csapat nem tudja sokáig megtartani.

A világ legnagyobb egyesületei figyelemmel követték a teljesítményét, látták és emlékezetükbe vésték a Lokomotiv Moszkva ellen lőtt szenzációs gólját. Ha továbbra is kitartóan és keményen dolgozik, valóban beteljesítheti gyerekkori álmát, és olyan sztárcsapat labdarúgója lehet, mint a Liverpool, a Barcelona, vagy akár a Bayern München.

Forrás