Vágólapra másolva!
73 éves korában meghalt a Liverpool korábbi menedzsere és a francia válogatott egykori szövetségi kapitánya, a francia Gérard Houllier.

Gérard Houllier 1998 és 2004 között volt a Liverpool menedzsere, 2001-ban triplázott a csapatával, amikor megnyerte az FA-kupát, a Ligakupát és az UEFA Kupát is.

Gérard Houllier 2019-ben a Lyon tanácsadójaként Forrás: AFP/Loic Venance

A L'Equipe információi szerint szívműtétet végeztek el rajta Párizsban, ezután hunyt el a neves francia edző. Houllier-nek több egészségügyi problémája is volt, 2001-ben is volt már egy szívműtéte miután rosszul lett a Liverpool-Leeds meccsen az oldalvonal mellett.

A Liverpool legendája, Ian Rush szerint Houlliér igazi úriember volt, aki másokat mindig maga elé helyezett:

Houllier volt az, aki 2001-ben, 1985 után visszavezette a Liverpoolt a Bajnokok Ligájába és neki köszönhető, hogy teljesen új alapokra helyezték a szakmai munkát Liverpoolban, ezt átvéve ért el sikereket Rafa Benítez is a Liverpool kispadján.

Hosszú idő után nyert a francia szakemberrel újra nemzetközi trófeát a Liverpool:

Houllier a Liverpool mellett az Aston Villa, a Paris Saint-Germain és a Lyon csapatait is vezette, de volt francia szövetségi kapitány is.