Az Internek tizenegyest kellett volna kapnia Balogh Botond szabálytalansága után

Horizontal
Balogh Botond (jobbra) első olasz bajnokiján kapott szerepet
Vágólapra másolva!
A korábbi olasz játékvezető, Nicola Rizzoli szerint hibázott a játékvezető és a videobíró is, amikor az Inter játékosát, Ivan Perisicet földre vitte a tizenhatoson belül a Parma magyar védője, Balogh Botond.

A meccs végül 2-2-es döntetlennel ért véget, így komoly jelentősége lehetett volna, ha befújják a tizenegyest.

Balogh Botond (jobbra) első olasz bajnokiján kapott szerepet Forrás: AFP/Vincenzo Pinto

Rizzoli szerint a játékvezető egyértelmű döntése ellenére be kellett volna avatkoznia a VAR-nak, mert a magyar játékos két keze a támadón volt.

A kérdéses mozdulat:

Az Inter végül a 92. percben mentett pontot, Ivan Perisic lőtte a gólt.

A 18 éves Balogh Botondnak ez volt az első meccse a Serie A-ban, a Parma színeiben korábban egy kupameccsen már kapott szerepet, mindkétszer kezdőként, végig a pályán volt.