Így tettek csodát a focisták és Marco Rossi : drámai út vezetett a 2021-es labdarúgó Eb-re

Budapest, 2020. november 12. A magyar válogatott játékosai ünneplik győzelmüket a Magyarország - Izland labdarúgó Európa-bajnoki pótselejtező mérkőzés végén a Puskás Arénában 2020. november 12-én. A csapat 2-1-re győzött, ezzel története során negyedszer kijutott az Európa-bajnokságra. Elöl balról Szalai Attila, középen Szalai Ádám, jobbról a gólszerző Szoboszlai Dominik. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-válogatott nem végzett az első kettő között a saját csoportjában a 2019-ben lejátszott Európa-bajnoki selejtezőkön, így számára a 2018 őszén lebonyolított Nemzetek Ligája-szereplés biztosított második esélyt: a pótselejtezőn aztán sorrendben Bulgária és Izland legyőzésével jutott ki a 2021 nyarára halasztott, részben hazai rendezésű kontinenstornára. Vegyük sorra a csodálatos siker meccseit és fontosabb pillanatait!

2018. június 19-én hivatalossá vált, hogy a Budapest Honvéddal 2017-ben bajnoki címet nyerő

Marco Rossi váltja a belga Georges Leekenst a magyar válogatott kispadján.

Leekens kinevezése nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a belga kapitánnyal gyakorlatilag elvesztettünk egy évet. Marco Rossi az újonnan indult Nemzetek Ligája első fordulójában, a finnek elleni 1-0-s idegenbeli vereséggel mutatkozott be a magyar válogatott kispadján 2018 szeptemberében. Ekkor talán nem sokan gondolták, hogy bő két évvel később Eb-részvételt ünnepelhet majd. Az akkori csapatnak alig maradt ideje a felkészülésre, gyakorlatilag lendületből kellett Tamperébe utaznia.

Nem indult jól a Nemzetek Ligája a magyarok számára Finnországban Forrás: MTI/EPA/COMPIC/Mauri Ratilainen

A magyar válogatott hat meccset játszott, ezeken 10 pontot szerzett, és a második helyen végzett a finnek mögött. Igaz, ehhez az is kellett, hogy az NL-csoportkör utolsó fordulójában a görögök hazai pályán 1-0-s vereséget szenvedjenek Észtországtól.

Az észtek ott egy öngóllal nyertek. Ha ez a gól nem születik meg, vagyis az észtek nem nyernek, akkor a magyarok nem folytathatták volna az NL rájátszásában. Így azonban a Nemzetek Ligája harmadosztályát jelentő C divízióban elért második hely pótselejtezőt jelentett, mert az A és a B osztály csapatai számára fenntartott négy-négy pótselejtezős hely nem kelt el, mivel az első két osztályból összesen csak öt csapat nem jutott ki az Eb-re egyenes úton.

Emiatt a C divízióból töltötték fel a mezőnyt, a magyar válogatott így kapott második esélyt.

Ám a Nemzetek Ligája rájátszására még várni kellett, kezdődtek ugyanis a hagyományos Eb-selejtezők.

Rossz rajt Szlovákia ellen, vb-ezüstérmes verés Budapesten

2019. március 21-én a magyar válogatott nagy reményekkel várta a szlovákok elleni nagyszombati Eb-selejtezőt, Rossi csapata azonban gyengén futballozott, ennek pedig kétgólos vereség lett a vége.

Azonban három nappal később egy teljesen másik csapat futott ki a Groupama Aréna gyepére. A magyarok szervezett játékkal,

teljesen megérdemelt 2-1-es győzelmet arattak a sztárokkal felálló, vb-ezüstérmes horvát válogatott ellen.

A horvátok elleni győzelem önbizalmat adott a magyar csapatnak, amely június 8-án 3-1-re megnyerte az Azerbajdzsán elleni bakui Eb-selejtezőt, így 970 nap után tudott ismét idegenben meccset nyerni. Három nappal később a mieink a walesieket verték a horvátok ellen győztes gólt szerző Pátkai Máté újabb villanásával.

A magyar válogatott így négy meccs után kilenc pontot szerzett, és a csoport éléről várhatta a szeptemberi folytatást.

A szlovákok elleni hazai, sorsdöntő találkozó azonban már nem sikerült jól, ugyanis 2-1-re kikapott Marco Rossi együttese. A meccs után a szövetségi kapitányunk a pályán nekitámadt a játékvezetőnek, amely nem csoda, ugyanis pocsék volt a játékvezetés. Október 10-én a magyar válogatott a vb-ezüstérmes horvát válogatott ellen sem tudott csodát tenni, sima 3-0-s hazai siker született. Három nappal később a magyar válogatott Korhut Mihály bombagóljával egygólos győzelmet aratott a Groupama Arénában Azerbajdzsán ellen. A sikerhez kellett egy kis szerencse is,

ugyanis a hosszabbításban a holland játékvezető nem adta meg az azeriek szabályos gólját.

„Az utolsó percben jött az egyenlítő gól, de szerencsénk volt, hogy a játékvezető nem adta meg.
Most viszont emlékeznünk kell a szlovákok elleni meccsre, amikor nyolcvan percen keresztül jobbak voltunk, a játékvezető mégis a kárunkra tévedett" – mondta a meccs után Marco Rossi.

Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a legnehezebb pillanatokban sem adta fel Forrás: Sputnik via AFP/Grigory Sysoev

Wales ellen jött egy újabb vereség zárásnak, hiába volt esélyünk kijutni az Eb-re, az akkori év meccsén 2-0-s vereség lett a vége, így bár végig versenyben volt a kijutást jelentő helyekért a magyar csapat, végül negyedikként zárt az Eb-selejtezőkön.

Újabb esély a Nemzetek Ligája rájátszásában

Az újabb eséllyel már élt a magyar válogatott.

Marco Rossi csapata előbb esélyt sem adott a bolgár válogatottnak, 3-1-re nyert Szófiában

a pótselejtező elődöntőjében, így a saját kezébe vette a sorsát, és november 12-én a Puskás Arénában játszhatott az Eb-szereplésért Izland ellen.

A végeredményt pedig már ismerjük, hátrányból felállva fordított a magyar csapat, és története során negyedszer kijutott az Európa-bajnokságra. Egy ideig biztosan nem felejtjük el, amikor a 88. percben a csereként beállt Nego Loic egyenlített, majd

az Eb-részvételt érő gólt Szoboszlai Dominik lőtte a hosszabbításban, a labda a bal kapufáról vágódott a hálóba.

A Salzburg futballistája számára egy hatalmas hullámvasút volt ez a hét, amikor kiderült, hogy negatív lett a koronavírustesztje, azonnal kocsiba ült, és meg sem állt Magyarországig. „Nem tudom, hogy mindenki azt várta-e, hogy én legyek a meccs hőse, végül valóban így jött ki, de a csapat nélkül ez nem sikerült volna" – mondta szerényen Szoboszlai Dominik.

Miután láttam, hogy a labda a kapuba vágódott, őszintén, azt sem tudtam, hogy mit csináljak. De ennél nagyobb gondom, soha ne legyen" - tette hozzá.

Az olasz szakember tehát bő két év alatt új csapatot épített,

amelyben Willi Orbán, Szoboszlai Dominik és Sallai Roland vette át a stafétabot Juhász Rolandtól, Gera Zoltántól és Dzsudzsák Balázstól. Méghozzá sikeres csapatot.

Kijutott az Eb-re a magyar fociválogatott Fotó: Polyák Attila - Origo

Mindkét sorozatot és a két pótselejtezős mérkőzést tekintve Marco Rossi szövetségi kapitány együttese

kilenc győzelemmel, egy döntetlennel és hat vereséggel kvalifikálta magát a kontinenstornára.

A magyar labdarúgó-válogatott útja az Európa-bajnoki részvételig:

Nemzetek Ligája (2018 ősz), C divízió, 2. csoport:
Finnország-Magyarország 1-0
Magyarország-Görögország 2-1
Görögország-Magyarország 1-0
Észtország-Magyarország 3-3
Magyarország-Észtország 2-0
Magyarország-Finnország 2-0

A csoport végeredménye:
1. Finnország 6 4 - 2 5-3 12 pont
2. Magyarország 6 3 1 2 9-6 10 - pótselejtezős
3. Görögország 6 3 - 3 4-5 9
4. Észtország 6 1 1 4 4-8 4

Eb-selejtezők (2019), E csoport:
Szlovákia-Magyarország 2-0
Magyarország-Horvátország 2-1
Azerbajdzsán-Magyarország 1-3
Magyarország-Wales 1-0
Magyarország-Szlovákia 1-2
Horvátország-Magyarország 3-0
Magyarország-Azerbajdzsán 1-0
Wales-Magyarország 2-0

A csoport végeredménye:
1. Horvátország 8 5 2 1 17- 7 17 pont - Eb-résztvevő
2. Wales 8 4 2 2 10- 6 14 - Eb-résztvevő
3. Szlovákia 8 4 1 3 13-11 13
4. Magyarország 8 4 - 4 8-11 12
5. Azerbajdzsán 8 - 1 7 5-18 1

Pótselejtező, A divízió, elődöntő (2020. október 8.):
Bulgária-Magyarország 1-3

Pótselejtező, A divízió, döntő (2020. november 12.):
Magyarország-Izland 2-1