Vágólapra másolva!
Jürgen Klopp, a Liverpool FC labdarúgócsapatának vezetőedzője örömmel fogadta, hogy korábbi játékosától, a francia Mamadou Sakhótól jogtalan eltiltás miatt elnézést kért a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA).

"Végre! Ez volt az első gondolatom.

Hatalmas csapás volt ez számára, mi viszont régóta tudtuk, hogy nem tett semmi rosszat, és erre most már bizonyítékot is kapott"

- nyilatkozta a német edző.

A szenegáli születésű hátvéd a 2016-os Európa-liga-nyolcaddöntő (El) visszavágója, a Manchester United-Liverpool mérkőzés után produkált pozitív mintát, és a WADA szerint olyan zsírégetőt használt, amelynek egyik hatóanyaga a tiltólistán szerepelt. Az azóta a Liverpooltól a Crystal Palace-hoz szerződő Sakho

az eltiltása miatt nem léphetett pályára az EL fináléjában - amelyet csapata elveszített a Sevillával szemben -, és Didier Deschamps szövetségi kapitány sem hívta be a franciák Európa-bajnoki keretébe.

Mamadou Sakhónak lett végül igaza. Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Ina Fassbender

Utólag kiderült, hogy a pozitív doppingtesztet eredményező higenamine

mégsem szerepelt a WADA tiltólistáján, ezért az európai szövetség (UEFA) - 30 nap eltiltást követően - megszüntette az akkor 26 éves futballista ellen indított fegyelmi eljárást.

Sakho az eset után 16,7 millió fontos kártérítési igényt nyújtott be egy londoni bírósághoz. A WADA szerdán közölte, hogy megköveti a játékost, és fizet neki, ám az összeget nem hozták nyilvánosságra.

Jürgen Klopp hangsúlyozta, a dopping valóban problémát jelent, de megítélése szerint nem a labdarúgásban, legalábbis ő soha nem látta ennek nyomát az elmúlt harminc évben.

- mondta korábbi edzője Sakhóról.