Vágólapra másolva!
Az Aranylabdát is odaítélő szaklap, a France Football főleg a magyar válogatottal foglalkozik a csütörtöki Európa-bajnoki pótselejtezőket követően. A franciák érdeklődése érhető, hiszen egy csoportban szerepel majd az Eb-n a két csapat, ráadásul az egyenlítő gólt a francia születésű Loic Nego szerezte.

A franciákkal korábban U19-es Európa-bajnoki címet szerzett Nego a 84. percben állt be Izland ellen, négy perccel később pedig kiegyenlített. 2010-ben még a Nantes csapatával edzett, és olyanokkal nyert Eb-t, mint Antoine Griezmann vagy Alexandre Lacazette.

Nego Loic a legjobbkor lőtte az első gólját a válogatottban Fotó: Polyák Attila - Origo

Nego egy rövid olasz és belga kitérő után 2013-ban lett az Újpest játékosa, majd 2015-ben Fehérvárra igazolt. 2019-ben egy FIFA-szabálymódosítás után lehetett számításba venni, a többi pedig tegnap óta már történelem.

A France Football címlapon számol be a magyar válogatott kijutásáról, és leporoltak egy korábbi interjút is Szoboszlai Dominikkal.