Vágólapra másolva!
Az M4 Sport szerda délutáni élő közvetítése (Puskás Akadémia-Budapest Honvéd NB I-es mérkőzés) előtti felvezető műsorban több mint érdekes kijelentést tett a csatorna egyik szakértőja, Bozsik Péter, aki korábban - többek között - a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya is volt.

A Puskás-Honvéd mérkőzés előtt szóba került az, hogy az Újpest együttese nem áll ki pénteken a DVTK elleni bajnoki mérkőzésen, mert a felnőtt és az utánpótláscsapata is tele van koronavírus-fertőzött játékosokkal.

A koronavírus-fertőzések miatt nem áll ki az Újpest a DVTK elleni meccsen

Eredetileg péntek este nyolc órától játszott volna egymással a DVTK és az Újpest az NB I-ben, a 10. forduló nyitómeccsén. A fővárosi klub szerdai közleménye szerint, bár a csapatot már az előző, MTK elleni mérkőzésen is alaposan megtizedelte a koronavírus-járvány, akkor még eleget tettek a kiállási kötelezettségüknek, annak ellenére, hogy a 25 fős keretből csak hét labdarúgóra számíthattak.

A műsorvezető természetesen megkérdezte Bozsik véleményét az ügyről. A szakember - amellett, hogy sajálkozását fejezte ki az események miatt - azt mondta, hogyha - idézzük -

E furcsa kijelentés persze nem befolyásolja az események további alakulását. A döntés most az MLSZ illetékes bizottságának kezében van. Ugyanakkor könnyen elképzelhető, hogy a meccset 3-0-val a DVTK javára írja majd a testület.