Visszatért a magyar futballba a Fradit kizáró MLSZ-elnök

Kisteleki István
Kisteleki István (a képen jobbra) 1996-ban is Gyárfás mögé állt
Vágólapra másolva!
A magyar futballba 11 év után visszatérő vezető korábban a Vasasnál és az Újpestnél volt vezetőedző, most a BVSC szakosztály-igazgatójaként tér vissza.

Amióta 2010 februárjában távozott a magyar futballból, önként a háttérbe vonult, és semmilyen feladatot nem vállalt el Kisteleki István.

Kisteleki István (a képen jobbra) a BVSC szakosztály-igazgatója lett Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Mint azt az mno.hu-n elmondta:

Most változott a helyzet.

Az NB III-ba feljutó BVSC-Zugló kereste meg a sportvezetőt, az a klub, amely azért is áll közel Kisteleki szívéhez, mert 1991-ben az ő irányításával jutottak fel a zuglóiak az NB I-be.

„Régóta nem volt semmi kapcsolatom a klubbal, most felhívtak, és megmutatták az új pályákat, öltözőket és klubházat. Egy hét múlva a vezetők közölték, hogy szeretnének egy nagyon jól felépített szakosztályt működtetni, és örülnének, ha én irányítanám. Én pedig elvállaltam."
Az interjúban Kisteleki azt is bevallja, mivel MLSZ-elnökként ő zárta ki a Ferencvárost az NB I-ből, „sohasem moshatom le magamról, hogy Fradi-ellenes vagyok".

A teljes cikket ide kattintva olvashatja el.