A Manchester United legendája ismét az angol negyedosztályban vállalt munkát

Former Manchester United players visit Manila Andy Cole Clear FOOTBALL Manchester United Manila Paul Scholes Philippines Soccer SQUARE FORMAT
Paul Scholes még nem szokta meg, hogy a Liverpool sikeresebb mint a United
Vágólapra másolva!
Paul Scholes ideiglenes vezetőedző lett az angol negyedosztályú Salford City labdarúgócsapatánál, amelynek ő az egyik társtulajdonosa.

Az eddigi szakvezető, Graham Alexander hétfői távozása némileg váratlan volt, hiszen a csapat két győzelemmel és három döntetlennel kezdte a League Two új idényét. A klub közleménye szerint Scholes megbízatása csak addig tart, ameddig megtalálják az új vezetőedzőt.

A 45 éves Scholes 2015-ben egy rövid ideig már volt a Salford City megbízott trénere, legutóbb pedig tavaly tavasszal - az akkor ugyancsak negyedosztályú - Oldham Athletic csapatát vezette, de 31 nap után távozott, arra hivatkozva, hogy a tulajdonos beavatkozott a munkájába.

A Manchester United legendája ismét az angol negyedosztályban vállalt munkát Forrás: NurPhoto/Mark Cristino

Scholes egész játékos-pályafutását a Manchester Unitedben töltötte, a többi között 11 bajnoki címet, két Bajnokok Ligáját és három FA Kupát nyert 2013-as visszavonulása előtt. Az angol válogatottban 66 alkalommal szerepelt.

Salford résztulajdonosa Scholes mellett David Beckham, Ryan Giggs, Gary Neville, Nicky Butt, Phil Neville, valamint Peter Lim üzletember.