Vágólapra másolva!
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 1. fordulójának hétfő esti összecsapásán az AC Milan 2-0-ra legyőzte a Bologna együttesét, így Stefano Pioli csapata győzelemmel kezdte az új idényt.

A meccs Roberto Soriano helyzetével kezdődött, ám onnantól kezdve a Milan vette át az irányítást, míg a Bolognának még a kontrákra sem maradt ereje a védekezés mellett. Az első 30 percben Zlatan Ibrahimovic és Ismael Bennacer is kihagyott egy nagy helyzetet, így igazából csak az volt a kérdés, hogy a hazai csapat mikor szerzi meg a vezetést.

A 35. percben pedig már örülhettek a milánói drukkerek:

Theo Hernandez bal oldali beadása után Ibrahimovic fejelt 8 méterről szépen a bal alsóba.

Az első félidőben újabb gól nem esett, így a fölényben játszó Milan egygólos vezetéssel vonult az öltözőbe.

A második játékrész elején a Milan el is döntötte a legfontosabb kérdéseket. A Bennacer elleni szabálytalanságért,

a videobíró segítségével megítélt büntetőt az 50. percben Ibrahimovic rúgta be kegyetlenül a bal felsőbe.

A 63. percben megszerezhette volna a klasszikus mesterhármast is a meccsen, de hiába vittel el a labdát a kapus, Lukasz Skorupski mellett is, végül kissé kisodródva nem találta el az üres kaput 10 méterről.

Az utolsó fél órában a Milan okosan tartotta az előnyét - a piros-fekete együttesben csereként bemutatkozott a bajnokságban is Brahim Diaz és Sandro Tonali -, és bár a vendég csapat is ki tudott már dolgozni egy-két lehetőséget - a 87. percben Federico Santander a kapufát is eltalálta -, Stefano Pioli csapata így is

könnyed győzelemmel kezdte az új idényt a meccset Mitchell Dijks kiállítása miatt tíz emberrel befejező Bologna ellen.

Érdekesség, hogy a 39. születésnapját jövő szombaton ünneplő svéd klasszis, Zlatan Ibrahimovic - aki a 22. élvonalbeli idényében talált be - pályafutása során először szerzett egynél több gólt az idény első bajnoki fellépésén.

Serie A, 1. forduló
AC Milan-Bologna 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Ibrahimovic (35., 50. - büntetőből)
Kiállítva: Dijks (88.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 35 28 2 5 81-19 62 89
GY
D
GY
GY
V
I
2.
AC Milan 36 21 7 8 69-46 23 71
GY
D
V
D
D
I
3.
Juventus 35 18 5 12 48-27 21 66
GY
D
D
D
D
I
4.
Bologna 35 17 5 13 49-27 22 64
D
D
GY
D
D
I
5.
AS Roma 35 17 9 9 62-42 20 60
GY
V
GY
D
D
I
6.
Atalanta 34 18 10 6 63-38 25 60
V
D
GY
GY
GY
I
7.
Lazio 35 17 13 5 45-37 8 56
V
GY
GY
GY
D
I
8.
SSC Napoli 35 13 10 12 53-44 9 51
GY
D
V
D
D
I
9.
ACF Fiorentina 34 14 12 8 51-39 12 50
V
D
GY
GY
V
I
10.
Monza 36 12 12 12 42-48 -6 48
V
D
V
D
D
I
Teljes lista