Vágólapra másolva!
Az előzetes tervekkel ellentétben nem Athénban sorsolják ki a labdarúgó Bajnokok Ligája és Európa-liga csoportkörének beosztását.

Az európai szövetség (UEFA) szerdai tájékoztatása szerint a Görögországban jelenleg hatályos rendeletek szerint tilos nagy létszámú, beltéri rendezvényt tartani, az UEFA pedig nem szeretne szembemenni a hatóságokkal.

Mégsem Athénban lesz a BL-csoportkör sorsolása Forrás: MTI/EPA/Salvatore Di Nolfi

Éppen ezért a BL-főtábla sorsolását október 1-jén, nézők nélkül tartják majd a szervezet nyoni központjában, míg az El-sorsolásra egy nappal később kerül sor ugyanott.

A Bajnokok Ligája csoportköre október 20-án rajtol.