Vágólapra másolva!
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 2. fordulójának szombati mérkőzésén a Leeds United 4-3-ra legyőzte a Fulham együttesét, így a két újonc közül Marcelo Bielsa csapata szerezte meg az első pontjait.

A meccset a Ledds United kezdte jobban, amely már az 5. percben előnybe került a portugál Helder Costa találatával. A 33. percben azonban Robin Koch a Liverpool elleni mérkőzést követően ezúttal is összehozott egy büntetőt, amelyet Aleksandar Mitrovic értékesített két perccel később. Illan Meslier érezte az irányt, de hárítani nem tudott. Itt még nem volt vége az izgalmaknak az első félidőben, Joe Bryan szabálytalansága után a Leeds is kapott egy büntetőt Anthony Taylortól, amelyet Mateusz Klich lőtt Alphonse Areola kapujába.

Helder Costa két gólt szerzett Forrás: AFP/Oli Scarff

A második játékrészt is Marcelo Bielsa csapata kezdte jobban: az 50. percen Patrick Bamford, majd hét perccel később ismét Helder Costa volt eredményes, így már 4-1-re ment a Leeds. A Fulham azonban nem adta fel, és előbb a 62. percben Bobby Reid révén sikerült közelebb lopakodni, majd öt perccel később Aleksandar Mitrovic újabb találata után pedig már lőtávolba került ismét a vendég együttes.

Az egyenlítés viszont már nem jött össze a Fulhamek, így a Ledds United hétgólos meccsen szerezte meg az első pontjait a Premier League-ben. Az élvonalba 16 év után visszatérő leedsi gárda az előző fordulóban ugyanilyen eredményű vereséget szenvedett a Liverpool vendégeként, arra, hogy egy csapat első két bajnokiján ennyi gólt essen, 1962 óta nem volt példa az angol élvonalban.

1. félidő
41Mateusz Klich
34Aleksandar Mitrovic
5Helder Costa
2. félidő
90Kenny Tete
88Aleksandar Mitrovic
82Mateusz Klich
70Harrison Reed
70Patrick Bamford
67Aleksandar Mitrovic
67Kenny Tete
62Bobby Reid
62Andre-Frank Zambo Anguissa
58Aboubakar Kamara
58Joshua Onomah
57Helder Costa
57Patrick Bamford
50Patrick Bamford
50Mateusz Klich
46Rodrigo
Összeállítások
Leeds United4-1-4-1
Fulham4-2-3-1
Football Pálya
4
Adam
Forshaw
28
Gaetano
Berardi
1
Illan
Meslier
2
Luke
Ayling
5
Robin
Koch
6
Liam
Cooper
15
Stuart
Dallas
23
Kalvin
Phillips
17
Helder
Costa
20
43
Mateusz
Klich
8
Stefan
Johansen
24
Jean
Michael Seri
1
Alphonse
Areola
2
Kenny
Tete
3
Michael
Hector
4
Denis
Odoi
23
Joe
Bryan
29
Andre-Frank
Zambo Anguissa
21
Harrison
Reed
47
Aboubakar
Kamara
25
Joshua
Onomah

Leeds United

Kezdők
4Adam Forshaw
28Gaetano Berardi
1Illan Meslier
2Luke Ayling
5Robin Koch
6Liam Cooper
15Stuart Dallas
23Kalvin Phillips
17Helder Costa
57
5
20Rodrigo
46
43Mateusz Klich
82
50
41
22Jack Harrison
9Patrick Bamford
70
57
50
25Elia Caprile
10Ezgjan Alioski
21Pascal Struijk
46Jamie Shackleton
11Tyler Roberts
7Ian Poveda
44Mateusz Bogusz
Cserék

Fulham

Kezdők
8Stefan Johansen
24Jean Michael Seri
1Alphonse Areola
2Kenny Tete
90
67
3Michael Hector
4Denis Odoi
23Joe Bryan
29Andre-Frank Zambo Anguissa
62
21Harrison Reed
70
47Aboubakar Kamara
58
25Joshua Onomah
58
17Ivan Cavaleiro
9Aleksandar Mitrovic
88
67
34
12Marek Rodak
13Tim Ream
10Tom Cairney
18Mario Lemina
11Anthony Knockaert
7Neeskens Kebano
14Bobby Reid
62
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Manchester City 38 28 3 7 96-34 62 91
GY
GY
GY
GY
GY
2.
Arsenal 39 28 5 6 91-29 62 90
GY
GY
GY
GY
GY
3.
Liverpool 38 24 4 10 86-41 45 82
V
D
GY
D
GY
4.
Aston Villa 38 20 10 8 76-61 15 68
GY
D
V
D
V
5.
Tottenham Hotspur 38 20 12 6 74-61 13 66
V
V
GY
V
GY
6.
Chelsea 38 18 11 9 77-63 14 63
GY
GY
GY
GY
GY
7.
Newcastle United 38 18 14 6 85-62 23 60
GY
GY
D
V
GY
8.
Manchester United 38 18 14 6 57-58 -1 60
D
V
V
GY
GY
9.
West Ham United 38 14 14 10 60-74 -14 52
V
D
V
GY
V
10.
Crystal Palace 38 13 15 10 57-58 -1 49
GY
D
GY
GY
GY
Teljes lista