Vágólapra másolva!
Fabio Liverani lett az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Parma vezetőedzője.

A klub pénteken közölte, hogy kétéves megállapodást kötöttek a 44 esztendős szakvezetővel.

A Parma három héttel a bajnoki szezon zárását követően, vasárnap jelentette be az előd, Roberto d'Aversa menesztését.

Fabio Liverani lett a Parma edzője Forrás: NurPhoto via AFP/Giuseppe Maffia/NurPhoto/Giuseppe Maffia

A játékosként háromszoros olasz válogatott Liverani többek között a Perugia, a Lazio, a Fiorentina és a Palermo középpályása volt, edzőként a Leccével aratta a legvisszhangosabb sikerét, amelynek kispadjára 2017-ben ült le, és két év alatt két osztályt előre lépve az élvonalba vezette csapatát. A Lecce hét év után szerepelt ismét a Serie A-ban, ahonnan nyáron búcsúzott, Liveranitól pedig megváltak.

A Parma a 11. helyen zárt a Serie A-ban.