Debrecen átveszi a DVSC-t az eddigi tulajdonostól

Debrecen, 2015. július 29.
A norvég Rosenborg csapatának edzése egy nappal a Debreceni VSC elleni labdarúgó Európa Liga-selejtező mérkőzés előtt a debreceni Nagyerdei Stadionban 2015. július 29-én.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Debrecen, 2015. július 29. A norvég Rosenborg csapatának edzése egy nappal a Debreceni VSC elleni labdarúgó Európa Liga-selejtező mérkőzés előtt a debreceni Nagyerdei Stadionban 2015. július 29-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
19 év után már nem Szima Gábor a DVSC labdarúgó-csapatának többségi tulajdonosa, miután a debreceni önkormányzat bejelentette, hogy megvásárolta a vállalkozó 73 százalékos tulajdonrészét. Papp László polgármester elmondta, új klubmodellt fognak kialakítani, az viszont már biztos, hogy a szombaton visszavonult korábbi válogatott futballista, Tőzsér Dániel szakmai igazgató lesz az élvonaltól 24 év után búcsúzó klubnál.

"Eddig 73 százalék a Szima-családnál, mintegy 25 százalék az önkormányzat tulajdonában volt.

– jelentette ki Papp László polgármester.

A város már ki is jelölte az új klubigaztatót, mégpedig Szabó Péter személyében, aki korábban a DVSC női kézilabdacsapatánál is vezető szerepet vállalt. Az új igazgatóság csütörtökön állhat fel. A vezetésben továbbra is számítanak Róka Gézára, az eddigi cégvezetőre, valamint újólag létrehozzák a szakmai igazgatói tisztséget, amit Tőzsér Dániel fog betölteni.

Tőzsér Dánielre az új szerepkörében sem vár könnyű feladat Forrás: dvsc.hu

"Egyértelmű cél, hogy a következő idény végén bajnoki címet ünnepelhessen a DVSC és így visszaszerezze indulási jogát az NB I-ben.

– mondta a polgármester, leszögezve, hogy a városházán nem fognak beleszólni a sportszakmai kérdésekbe, az elvárásokat ugyanakkor meg fogják fogalmazni.

A városvezető kitért a csapat szurkolóira is, akik szombaton igen nehezen viselték a kiesést, közülük többen is gyepen igyekeztek elégtételt venni a játékosokon.

"Természetesen új, minőségi kapcsolatra törekszünk a szurkolókkal is. Egy aktív, rendszeres tájékoztatás mellett informáljuk majd őket, önöket, hogy milyen jövőképet szeretnénk megrajzolni a DVSC számára."

Dr. Papp László, Debrecen polgármestere Fotó: Polyák Attila - Origo

Az immár csak korábbi tulajdonos, Szima Gábor elmondta, hogy hétfőn hívta őt fel Papp László polgármester, akivel tíz perc alatt megegyeztek a hogyan továbbról, azaz a tulajdonrésze átadásáról.

"2001-ben lettem a klub többségi tulajdonosa és elnöke. Akkor még nem volt biztos, hogy a BKV Előre visszalép, alig volt játékosunk, viszont volt 200 millió tartozás. Az olyan, mintha ma 600-700 millió hiányozna. Innen kezdtünk építkezni, az első év nagyon necces volt, aztán jött két bronzérem... és a bajnoki cím, amit követett még hat" – foglalta össze nagy vonalkban a debreceni sikerkorszakot, megkérve egyúttal a város tőkéseit, hogy álljanak a futballcsapat mögé.

"Az összefogás ideje jött el – mondta Kósa Lajos, korábbi városvezető, Debrecen önkormányzati képviselője. – A Loki ugyanúgy a város szimbóluma, mint a Nagytemplom, Szabó Magda, vagy a Csokonai Színház."

Kósa Lajos elmondta, át fogják alakítani a klub szervezeti és működési rendjét, ennek kidolgozása máris folyamatban van.