Vágólapra másolva!
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) május végén fejeződött be, és a Ferencváros 31. bajnoki címe illetve a Debrecen kiesése mellett a koronavírus-járvány miatti tavaszi leállás miatt marad emlékezetes. A nem mindennapi szezonból tekintünk vissza néhány remek találkozóra. Az Origo Sport összeállította a 2019-20-as bajnokság 198 mérkőzéséből a 10 legjobbat tartalmazó listát. Persze mint minden ilyen összeállítás ez is szubjektív.

Debreceni VSC - Zalaegerszegi TE 3-2

Elsőként a Debrecen Zalaegerszeg elleni meccsét érdemes kiemelni a 3. fordulóból, amely az öt gól mellett egészen elképesztő közjátékot is hozott. Kassai Viktor játékvezető

nem engedte pályára lépni a ZTE játékosát, Barczi Dávidot, akinek a fülében beültetett fülbevaló díszelgett. Mire a ZTE rendezni tudta a sorait, a Debrecen már 1-0-ra vezetett.

A ZTE hamar összeszedte magát, és az első negyedóra után egyenlíteni tudott, azonban a félidőre Szécsinek köszönhetően előnnyel ment a DVSC. A fordulatok folytatódtak a második félidőben is, mert bár megint egyenlített a vendég együttes, Garba két percre rá visszaállította a debreceni előnyt. A ZTE ezt követően kihagyott egy büntetőt Mitrovics révén, majd Bedi lövése a kapufán csattant, a meccset végül nagy fordulatok után 3-2-re nyerte meg a DVSC, amely így továbbra is százszázalékos volt az NB I-ben. Azóta tudjuk, hogy hiába a jó kezdés, a következő szezont már a másodosztályban kezdi a hajdúsági együttes.

OTP Bank Liga, 3. forduló
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 4150 néző. Vezette: Kassai
Debreceni VSC-Zalaegerszegi TE 3-2
Gólszerzők: Trujics (2.), Szécsi (24.), Garba (65.), ill. Bedi (17.), Mitrovics (63.)

Puskás Akadémia - Ferencváros 4-1

Az NB I 4. fordulójában hatalmas meglepetés született Felcsúton: a címvédő Ferencváros ugyanis nagy vereségbe szaladt be a PAFC ellen. Szergej Rebrov teljesen kicserélte a Suduva elleni Európa-liga-selejtezőhöz képest a csapatát, de így is sokan felkapták a fejüket a 4-1-s hazai sikerre. Pedig a meccs kiválóan kezdődött az FTC számára, Szpirovszki Radics hibáját kihasználva – Hornyák Zsolt le is cserélte a fiatal játékost – szerzett vezetést. Ám hiába gondolták sokan ekkor, hogy a Ferencváros könnyedén nyerni fog, a Puskás Akadémia nem adta fel, és még az első félidőben egyenlített, ehhez a találathoz pedig Civic hibája kellett.

A második játékrészben pedig elképesztő fordulat következett. A hazai együttes háromszor is eredményes tudott lenni, Urblík talán az élete találkozóját játszotta,

és két gólt szerzett.

Urblík volt a Fradi elleni meccs hőse Forrás: pfla.hu

A PAFC kiütéses győzelme után Rebrov nem is hagyta szó nélkül a játékosai teljesítményét: az ukrán edző szerint a labdarúgóknak fel kell tenniük a kérdést maguknak, hogy vajon miért nem érződött rajtuk a győzni akarás, miközben többen is szidják őt, amiért nem mindenkinek jut elég játéklehetőség.

OTP Bank Liga, 3. forduló
Felcsút, Pancho Aréna, 3846 néző. Vezette: Berke
Puskás Akadémia FC-Ferencváros 4-1
Gólszerzők: Sós (39.), Knezevic (57. – 11-esből), Urblík (79., 83.), ill. Szpirovszki (12.)

MOL Fehérvár FC - Ferencváros 1-2

Jöjjön egy újabb Fradi-meccs, azonban ezúttal a 10. fordulóból, és a zöld-fehér csapat szurkolói számára sokkal kellemesebb végkifejlettel. A CSZKA Moszkva elleni bravúros Európa-liga-győzelem után újabb nehéznek ígérkező idegenbeli feladat várt a címvédő Ferencvárosra, méghozzá a bajnokságban a legfőbb riválisa ellen. A mérkőzés nem kezdődött jól a székesfehérvári együttes számára, ugyanis

az előzetesen a kezdőcsapatba jelölt Juhász Roland a bemelegítésnél megsérült.

Sigér Dávid két gólt lőtt a Fehérvár ellen Forrás: MTI/Illyés Tibor

A fehérvári védelem nem is úszta meg az első félidőt kapott gól nélkül, a meccs egyik hőse, a két gólt szerző Sigér Dávid először a 25. percben volt eredményes. A magyar válogatott középpályás a 64. percben növelte kettőre az FTC előnyét. De a címvédő így is izgulhatott, hogy végül pontot szerezzen. Bár Milanov csak a hajrában szépített, de a fáradó Fradit teljesen beszorította a kapuja elé a Vidi, amely azonban

többször nem tudott kifogni az elképesztő bravúrokat bemutató Dibusz Dénesen.

OTP Bank Liga, 10. forduló
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó, 12 192 néző. Vezette: Berke
MOL Fehérvár FC - Ferencváros 1-2
Gólszerzők: Milanov (87.), ill. Sigér (25., 64.)

Zalaegerszegi TE - MOL Fehérvár FC 3-3

A következő nagy meccsre nem kellett sokat várni, a 11. fordulóban hatgólos, és tényleg felejthetetlen mérkőzést játszott egymással a Zalaegerszeg és a MOL Fehérvár. A találkozón a hat találaton kívül is akadt érdekesség,

Armin Hodzic három másodperc után kapott sárga lapot, amely nem hivatalosan, de minden bizonnyal a magyar bajnokság történetének leggyorsabb sárga lapja.

Ami a mérkőzést illeti, egyébként sem kezdődött jól a Fehérvár számára, ugyanis Bobál Gergely gyorsan vezetést szerzett. A ZTE támadója fantasztikus formában játszott, gyorsan meg is duplázta a góljai számát, így a csapata előnyét is.

A szünetben hatásos beszédet tarthatott az öltözőben Marko Nikolics, mert az 52. percben már egyenlő volt az állás:

előbb Loic Nego, majd Armin Hodzic volt eredményes, a két találat között két perc sem telt el. Sőt, a Vidi fordítani is tudott, és egészen a 93. percig úgy nézett ki, hogy a fantasztikus fordítás után három ponttal távozik a vendégcsapat, de Lesjak gondoskodott róla, hogy ne így legyen. Mindenestre nagyon fordulatos és izgalmas összecsapást láthatott a zalaegerszegi publikum.

OTP Bank Liga, 11. forduló
Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 4038 néző. Vezette: Andó-Szabó
Zalaegerszegi TE - MOL Fehérvár FC 3-3
Gólszerzők: Bobál G. (5., 25.), Lesjak (93.), ill. Nego (51.), Hodzic (53.), Futács (83.)

Debreceni VSC - Ferencváros 1-6

A következő forduló is hozott olyan mérkőzést, amelyet nehéz lenne elfelejteni. A Fradi ugyanis idegenben ütötte ki a Debrecent 6-1-re. Szergej Rebrov csapata már a 10. percben vezetést szerzett Varga Roland révén, aki a félidő végén egy gólpasszt is kiosztott Tokmacnak. A szünet után hamar szépített a Loki, de azóta talán úgy gondolja a hazai együttes, bár ne bőszítette volna fel a Ferencvárost.

A Fradi ugyanis váltani tudott a kapott gólt követően, és sorrendben Isael, Bőle, Varga és Tokmac újabb góljával kiütötte a hazaiakat.

Főleg a második félidő hozott elképesztő örömjátékot a Fradinak, míg a Debrecen teljes szétesése érthetetlen volt. Mindenesetre a címvédő négy év után nyert Debrecenben, méghozzá hat gólt szerezve, és tovább tapadt a Mol Fehérvárra a tabellán.

OTP Bank Liga, 12. forduló
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 8136 néző. Vezette: Farkas Á.
Debreceni VSC - Ferencvárosi 1-6
Gólszerző: Kundrák (49.), ill. Varga R. (10., 78.), Nguen (36., 86.), Isael (60.), Bőle (77.)

Kaposvári Rákóczi - Ferencváros 2-3

A 14. fordulóban egy újabb Fradi-meccs hozott öt gólt és emlékezetes pillanatokat. A címvédő Ferencváros a Kaposvár elleni mérkőzést megelőzően 2-2-es döntetlent játszott az Espanyollal az Európa-ligában, így a fáradt FTC az újonc és utolsó helyen álló csapat ellen sem mehetett biztosra. Főleg, hogy a fővárosi csapat ezt megelőzően tíz Rákóczi elleni idegenbeli mérkőzéséből egyet sem tudott megnyerni. Hiába támadott az első perctől a Fradi, Ádám révén a Kaposvár szerzett vezetést, igaz, az első félidő végére Isael két góljának köszönhetően már az FTC-nél volt az előny. Talán ekkor nem sokan gondolták, hogy meg fog szenvedni a sikerért Szergej Rebrov csapata. Pedig így volt, mivel a semmiből egyenlített a Kaposvár, így Boli találata is kellett a három ponthoz.

A Ferencváros 1977 után először és mindössze másodszor nyert a somogyi megyeszékhelyen, és már 11 meccse volt ekkor veretlen a bajnokságban.

OTP Bank Liga, 14. forduló
Kaposvár, Rákóczi Stadion, 4115 néző. Vezette: Bogár
Kaposvári Rákóczi - Ferencváros 2-3
Gólszerzők: Ádám M. (11.), Csiki (63.), ill. Isael (12., 31.), Boli (74.)

Kisvárda - Kaposvári Rákóczi 5-3

A következő emlékezetes összecsapásiért a 20. fordulóig kell előrelapozni. Ez a mérkőzés nemcsak a nyolc gól miatt maradt meg az emberben. A Kisvárda új vezetőedzővel, Bódog Tamással a kispadon játszotta már le ezt a meccset, és megszakította ötmeccses nyeretlenségi sorozatát, november 30-a óta először gyűjtötte be a három pontot. Hiába játszott nagy fölényben az elejétől a Kisvárda, Dombó kapus hibáját kihasználva a vendégcsapat szerezte meg a vezetést. A gól után felpörgött az iram, a Kisvárda pedig gyorsan reagált, és egy remek támadás végén egyenlített. A szünetet követően egy átlövésből ismét vezetést szerzett a Kaposvár, így a házigazdák újra futhattak az eredmény után.

Tischler Patrik három gólt szerzett a Kaposvár ellen Forrás: Kisvárda FC/Facebbok

Egyik csapat sem tűnt igazán szervezettnek, de a csereként beállt Tischler Patrik élete meccsét játszotta és a három góljának köszönhetően megmentette a csapatát.

A Kaposvár pedig hiába örülhetett háromszor is a meccsen, vendégként tizedik mérkőzésén kilencedik vereségét szenvedte el.

OTP Bank Liga, 20. forduló
Kisvárda, Várkerti Stadion, 1850 néző. Vezette: Csonka
Kisvárda-Kaposvári Rákóczi 5-3
Gólszerzők: Melnik (34.), Tischler (60., 64., 82.), Viana (77.), ill. Hegedűs D. (30.), Nagy János (49.), Fodor (70.)

Mezőkövesd Zsóry - Ferencváros 3-0

A 22. fordulóban újra a Ferencváros játszott emlékezetes mérkőzést, ám ezúttal a Mezőkövesd miatt alakult így. A meccs elejétől sokkal aktívabb volt a Mezőkövesd ellenfelénél, a 11. percben már vezetett is a hazai együttes. Talán ekkor azért még nem sokan gondolták, hogy Szergej Rebrov csapata meglepően sima vereséget szenved majd. Pedig így lett. A mögöttünk hagyott idény egyik, ha nem a legjobb Fradi játékosa, Dibusz is képes volt hibázni, amelyet Besirovic könyörtelenül ki is használt. A 33. percben pedig teljesen padlóra került a címvédő, egy

gyönyörű akció végén Cseri Tamás is gólt szerzett. Az FTC másodszor kapott ki ekkor a bajnokságban, ezt megelőzően augusztus 25-én a Puskás Akadémia vendégeként szenvedett vereséget.

Sokat elmond azonban a zöld-fehérek bajnoki fölényéről, hogy a vereség ellenére a vesztett pontokat tekintve így is kilenc pont volt a fővárosi együttes előnye a tabellán.

OTP Bank Liga, 22. forduló
Mezőkövesd, Városi Stadion, 4140 néző. Vezette: Iványi
Mezőkövesd Zsóry-Ferencváros 3-0
Gólszerzők: Karnyicki (11.), Besirovic (29.), Cseri (33.)

Kaposvári Rákóczi - Zalaegerszegi TE 0-6

A Debrecen Fradi elleni pofonjánál (1-6) is nagyobbat kapott a kieső Kaposvár a másik újonc, a ZTE ellen a 26. fordulóban. Márton Gábor csapata ugyanis a szezon egyik, ha nem a legjobb játékát produkálva nyert 6-0-ra. Nem kellett sokáig várni az első gólra, Radó ugyanis már a 6. percben eredményes volt. A 26 éves labdarúgó – aki azóta már gólkirályként a másodosztályú Vasashoz igazolt – a 35. percben is eredményes volt, ahogy a Fradi kölcsönjátékosa, Bőle is két gólt lőtt már az első félidőben.

Radó András gólkirályként igazolt az NB II-be Forrás: Twitter

Ugyancsak az első játékrészben volt eredményes Barczi is, így

már a szünetben ötgólos volt a különbség a két csapat között.

Ennek a tükrében még a Kaposvár örülhetett is, hogy a második féldiőben csak Lesjak talált be, így a ZTE megállt hat gólnál. Nem is csoda, hogy a Zalaegerszeg végül bennmaradt, a Kaposvár pedig utolsóként búcsúzott az NB I-ből.

OTP Bank Liga, 26. forduló
Kaposvár, Rákóczi Stadion, 500 néző. Vezette: Erdős József
Kaposvári Rákóczi-Zalaegerszegi TE 0-6
Gólszerzők: Radó (6., 35.), Bőle (21., 31.), Barczi (28.), Lesjak (52.)

Paksi FC - Ferencváros 2-2

Végül egy drámai hajrát hozó meccsről emlékezünk meg. Az NB I 28. fordulójában a Fradi hiába vezetett már 2-0-ra a 90. percben, a hatperces hosszabbításban két gólt lőtt a Paks, így rendkívül fontos pontot szerezett a hazai együttes a bennmaradásért vívott küzdelemben. Az első félidőben egyik csapat sem tudott betalálni, majd a második játékrészben úgy tűnt, hogy kijön a két csapat közti tudáskülönbség: az FTC ugyanis Blazic és Haratin révén a rendes játékidőben kétgólos előnyre tett szert. Azonban itt még nem volt vége a meccsnek, a Paks ugyanis csodát tett. Persze ehhez több minden kellett, például egy sérülés is. A csereként pályára lépő

Somália ugyanis meghúzódott, és mivel nem volt több cseréje a vendégeknek, a hajrát 10 emberrel kellett végigjátszaniuk, ezt pedig kis is használta a tolnai együttes.

Előbb a 92. percben szinte a semmiből szépítettek a hazaiak Windecker büntetőjével, majd a 96. percben Sajbán kis is egyenlített. A Paks pedig végül bennmaradt.

OTP Bank Liga, 28. forduló
Paks, Paksi FC Stadion, 700 néző. Vezette: Bognár T.
Paksi FC-Ferencváros 2-2
Gólszerzők: Windecker (92. – 11-esből), Sajbán (96.), ill. Blazic (57.), Haratin (82.)