A hazaiak első gólját André-Frank Anguissa szerezte, aki egy látványos támadás végén tudott a kapuba találni.
A kameruni középpályás a csapat legendájától, a Villarreal színeiben utolsó mérkőzését játszó Santi Cazorlától kapta a gólpasszt.
A 35 éves rutinos játékos ezzel élete legjobb szezonját futotta nevelőegyesülete színeiben, amit - minden sorozatot figyelembe véve - 15 góllal és kilenc gólpasszal zárt.
Nem ő volt az egyetlen nagy búcsúzója a bajnokság ötödik helyén záró együttesnek: a 36 éves Bruno Soriano - Cazorlához hasonlóan - szintén hosszú sérülés után tért vissza, és játszotta utolsó mérkőzését a klub jellegzetes sárga mezében.
Míg Cazorla a hírek szerint a Xavi által vezetett, katari Al Sadd csapatában folytatja, addig Soriano számára ez volt élete utolsó fellépése labdarúgóként.
A találkozó hajrájában Gerard Moreno kétszer is a kapuba talált, amivel megerősítette helyét a góllövőlista harmadik helyén. A spanyol válogatott támadója 18 góllal zárta a 2019-20-as szezont.
A 4-0-s kiütést Moi Gómez tette teljessé, aki Morlanes indításából vette be Yoel kapuját. A Villarreal győzelmével bejutott az Európa Liga csoportkörébe.
La Liga, 38. (utolsó) forduló:
Valladolid-Real Betis 2-0 (1-0)
Villarreal-Eibar 4-0 (0-0)
korábban:
Alavés-FC Barcelona 0-5 (0-3)
később:
Atlético Madrid-Real Sociedad 21.00
Espanyol-Celta Vigo 21.00
Granada-Athletic Bilbao 21.00
Leganés-Real Madrid 21.00
Levante-Getafe 21.00
Osasuna-Real Mallorca 21.00
Sevilla-Valencia 21.00
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Real Madrid | 37 | 29 | 1 | 7 | 87-26 | 61 | 94 | GY GY GY GY D |
2. | Barcelona | 37 | 25 | 5 | 7 | 77-43 | 34 | 82 | GY V GY GY GY |
3. | Girona | 37 | 24 | 7 | 6 | 78-46 | 32 | 78 | GY GY D V GY |
4. | Atletico Madrid | 37 | 23 | 10 | 4 | 68-43 | 25 | 73 | GY GY GY GY V |
5. | Athletic Bilbao | 37 | 18 | 8 | 11 | 60-37 | 23 | 65 | V GY D V GY |
6. | Real Sociedad | 37 | 16 | 9 | 12 | 51-37 | 14 | 60 | V GY V GY GY |
7. | Real Betis | 37 | 14 | 9 | 14 | 48-45 | 3 | 56 | D GY GY D V |
8. | Villarreal | 37 | 14 | 13 | 10 | 64-64 | 0 | 52 | GY V GY GY D |
9. | Valencia | 37 | 13 | 15 | 9 | 38-43 | -5 | 48 | V V D V V |
10. | Deportivo Alaves | 37 | 12 | 16 | 9 | 35-45 | -10 | 45 | GY GY D V GY |