Vágólapra másolva!
Bobál Gergely távozik Zalaegerszegről. A labdarúgó OTP Bank Liga góllövőlistáján harmadik helyen végző támadó nem hosszabbítja meg lejáró szerződését, minden bizonnyal külföldön folytatja pályafutását.

Bobál Gergely néhány évvel ezelőtt a magyar futball egyik legnagyobb reménysége volt. 2012-ben 16 évesen mesternégyest lőtt a Puskás-Suzuki-kupa döntőjében, és a Manchester Citynél is megfordult próbajátékon – ikertestvérével Dáviddal együtt.

Bobál Gergely kulcsszerepet játszott a ZTE bennmaradásában Forrás: ztefc.hu

Dávid később alapember lett Marco Rossi bajnoki címet nyerő Honvédjában, Gergelyt azonban többnyire kölcsönadogatta a Honvéd. Megfordult Gyirmóton, a német VfL Wolfsburg negyedosztályú utánpótlás csapatában, Zalaegerszegen, majd 2018-ban az NB II-es Csákvár megvásárolta. A Fejér megyei csapatban 38 meccsen 17 gólt lőtt, 2019 januárjában pedig újra lecsapott rá a Zalaegerszeg, amellyel feljutott az élvonalba.

Szeretném megköszönni a csapattársaknak is, hiszen rengeteget melóztak, hogy nekem csatárként annyi lehetőségem legyen, hogy meg tudjam élni az álmomat és külföldön folytassam a pályafutásomat, ami úgy gondolom bennem is van és nagyon sok erőt tudok meríteni az elmúlt időszakból, hiszem mindent megkaptam tőletek szurkolóktól és persze a családtól is" – írta Bobál Gergely az Instagram-oldalán, akinek állítólag Portugáliából és Lengyelországból vannak komoly ajánlatai.

A ZTE színeiben 78 meccsen 34 gólt lőtt és 16 gólpasszt adott. Az idei szezonban 10 találattal a góllövőlista harmadik helyén végzett.