Vágólapra másolva!
A labdarúgásban vannak, akikről már tinédzserként kiderül, hogy nagy tettekre hivatottak, míg mások inkább fokozatosan válnak a futballvilág meghatározó játékosaivá. Szubjektív listánkon ezúttal a futballtörténelem öt legendás támadójának, Pelének, Johan Cruyffnak, Diego Maradonának, Détári Lajosnak és a brazil Ronaldónak a pályakezdését idézzük fel.

Sorozatunk korábbi részeiben az amerikai major sportokban vizsgáltuk meg a legnagyobb sztároknak kikiáltott NBA-, NHL- és NFL-játékosok debütálását. A helyzet esetükben valamivel egyszerűbb, hiszen a tehetséges tengerentúli sportolókat már egyetemi éveik alatt is óriási reflektorfény övezi, amely egy-egy magasan jegyzett draftpozícióval még nagyobb lesz – így mire a fiatalok első hivatalos meccsükre készülnek a hoki-, a kosár- vagy az amerikaifutball-ligában, kis túlzással egész Amerika tűkön ülve várja a közvetítéseket.

A focistákkal azonban teljesen más a helyzet, mert amikor egy fiatal bemutatkozik az első csapatban, csak a legfanatikusabb szurkolók vannak tisztában azzal, hogy a főhősük kicsoda, és milyen tehetség lakozik benne. Szubjektív listánkon ezúttal futballvilág öt meghatározó támadójának pályakezdését idézzük fel.

Pelé

Örök vitatéma, hogy ki volt minden idők legjobb futballistája. Sokan Puskásra esküsznek, mások váltig állítják, hogy Diego Maradona volt az, míg a mai fiatal generáció tagjai Lionel Messsit vagy Cristiano Ronaldót jelölik meg. Abban viszont nincs vita, hogy a brazil Pelé volt minden idők leggólerősebb játékosa, ugyanis 1363 mérkőzésen 1283 gólt lőtt – bár a rossznyelvek szerint a brazilok háromszoros világbajnokának az edzésen lőtt góljait is hozzáadták a statisztikájához.

Pelének elképesztő fizikai adottságai voltak Forrás: Copyright © Agęncia Estado. Todos os direitos reservados./Archive

Az 1940. október 23-án született Edson Arantes do Nascimento rendkívül szegény családból származott. Egy városi legenda szerint arra sem volt pénzük, hogy focilabdát vásároljanak neki, ezért az ifjú tehetség egy golyóvá formázott töltött zoknival kezdett játszani. A brazil legenda a helyi csapatban, a Bauru Athletic Clubban kezdett futballozni, majd az edzője,

a korábbi brazil válogatott Brito 15 évesen azzal ajánlotta be a Santoshoz, hogy ő lehet minden idők legnagyobb futballistája.

Pelé lenyűgözte a Santos edzőjét, így 1956 júniusában szerződést kötött a klubbal, a média pedig óriási felhajtást csapott körülötte. Az új szupersztárnak beharangozott Pelét egyáltalán nem törte meg a nyomás, ugyanis 1956. szeptember 7-én, egy hónappal a 16. születésnapja előtt debütált a Santo Andre elleni találkozón, és góllal vette ki a részét a Santos 7-1-es győzelméből.

– írta Pelé az önéletrajzi könyvében, aki az első mérkőzésén a Santos addigi sztárcsatárát, a brazil válogatott Emanuele Del Vecchiót váltotta csereként.

Ezt követően Pelé 12 gólt lőtt 15 meccsen, és új szerződést kapott a Santostól, amelyben felemelték a fizetését, a családjának pedig vett egy új házat Bauruban. A brazil válogatottban 1957. július 7-én, a Maracaná Stadionban mutatkozott be egy Argentína ellen 2-1-re elvesztett barátságos mérkőzésen.

Pelé 16 évesen és kilenc hónaposan gólt lőtt a meccsen, ezzel a brazil válogatott történetének legfiatalabb gólszerzője lett.

És ahogy mondani szokás, a többi már történelem. A brazilok Pelé vezérletével megnyerték az 1958-as világbajnokságot, hazájában pedig nemzeti kincsként kezelték az ifjú sztárt, akinek rengeteg ajánlata volt külföldről, de soha nem engedték el Európába.

Pel és Roberto Rivelino ünnepelnek az 1970-es vb-döntőben Forrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Sven Simon

Pelé 1962-ben is tagja volt a világbajnok brazil csapatnak, de egy sérülés miatt csak az első két mérkőzésen szerepelt. 1970-ben viszont kárpótolta a sors: Mexikóban harmadszor nyert világbajnokságot. Az olaszok ellen 4-1-re megnyert vb-döntőben ő lőtte az első gólt.

Johan Cruyff

A hollandok kétszeres vb-ezüstérmes legendája minden idők egyik legjobb futballistája, aki vitathatatlanul a legnagyobb hatást gyakorolta a labdarúgásra. Cruyff játékosként 1971 és 1974 között háromszor nyerte meg a France Football Aranylabdáját, az Ajaxszal sorozatban háromszor hódította el a Bajnokcsapatok Európa Kupáját – nem mellesleg tíz bajnoki címet is bezsákolt húszéves játékospályafutása alatt. Edzőként négyszer nyert La Ligát a Barcelonával, 1992-ben pedig a BEK-et is elhódította.

Josep Guardiola edzői tündöklése előtt az ő Barcáját nevezték Dream Teamnek.

Cruyff 12 évesen került az Ajax utánpótláscsapatához, és hamar felhívta magára a figyelmet, mert átlagon felüli volt a játékintelligenciája, amit azzal spékelt meg, hogy folyamatosan járt a szája. Ezt csak azért viselték el a csapattársai, mert többnyire igaza volt, ha a futballról volt szó. A vézna holland támadó 16 évesen írta alá első profi szerződését, majd 1964. november 15-én, tizenhét évesen góllal mutatkozott be a holland bajnokságban az angol edző, Vic Buckingham irányítása alatt.

Johan Cruyff, minden idők legjobb holland focistája Forrás: AFP/Cor Mulder

Cruyff kezdőként lépett pályára a GVAV Groningen elleni találkozón, de a 85. percben lőtt gólja csak szépségtapasz volt, csapata ugyanis ekkor már 3-0-s hátrányban volt. Ezt követően Cruyff még nyolc bajnoki meccsen kapott lehetőséget a szezonban, de gólt nem lőtt és gólpasszt sem adott, az Ajax pedig a 13. helyen végzett a holland bajnokságban, ami azóta is a klub történetének legrosszabb szereplése.

Ezt követően viszont egyenes út vezetett felfelé. Cruyff kirobbanthatatlan lett az Ajaxból, és a csapat vezére lett. 1965 januárjában pedig a tornatanárból edzővé avanzsált Rinus Michels átvette az Ajax irányítását, és Cruyffra építette a futballtörténelem egyik legjobb csapatát, amely az 1965/66 és 1972/73-as idények között hat bajnoki címet, négy Holland Kupát és három BEK-trófeát zsebelt be.

Cruyff 1973 nyarán 6 millió guldenért (2 millió dollár) került az FC Barcelonához, ami akkor világrekordot jelentett. Franz Beckenbauer néhány évvel ezelőtt erről így beszélt a Bildnek.

Játékospályafutása után Cruyff edző lett, és a támadó felfogásával teljesen megváltoztatta a labdarúgást. A fizikális erő helyett a technikára, a labdatartásra és a fineszességre helyezte a hangsúlyt, ezzel pedig rengeteg olyan játékost inspirált, akiket korábban leírtak a gyenge fizikumuk miatt.

Johan Cruyff az 1974-es németek elleni vb-döntőben Forrás: ANP via AFP/Anp

„Megvoltak a lehetőségek az olyan alacsony fiúk számára is, mint én.

– írta a Mundo Deportivo újságírója, Oriol Domenech, aki hat évet töltött el a Barcelona utánpótláscsapataiban.

Diego Maradona

Az Argentínában Istenként tisztelt Diego Maradona már kölyökként kiemelkedett kortársai közül. Az ifjú Maradona gyerekkori edzője, Francisco Cornejo az utcán fedezte fel magának minden idők egyik legjobbját, és először el sem akarta hinni, hogy csak nyolcéves. A nagy csapatok hamarosan jelentkeztek érte, de az Argentinos Juniors vezetői leszögezték, hogy Maradona nem mehet sehová. Nagyon bíztak a tinédzser varázslóban, aki Argentínában már azelőtt óriási hírnévre tett szert, hogy bemutatkozott volna a felnőtt csapatban.

Vezetésével az Argentinos Juniros ificsapata 140 mérkőzésen maradt veretlen,

és mivel közösségi média akkor még nem volt, Maradona híre szájról szájra terjedt, és rengetegen meg akarták nézni maguknak.

Diego Maradonát már a pályára lépése előtt megelőzte a hírneve Forrás: AFP

Maradona 1976. október 20-án, tíz nappal a 16. születésnapja előtt mutatkozott be az Argentinos Juniorsban, a Talleres Córdoba ellen 1-0-ra elvesztett mérkőzésen. Igaz, a debütálásra már korábban is sor kerülhetett volna, de egy Vélez Sarsfield elleni ifimeccsen sértegette a bírót, amiért öt mérkőzésre eltiltották.

Maradona a pályára küldése után valósággal elkápráztatta a közönséget.

Mindannyian tudtuk, mire is képes, és büszke vagyok rá, hogy a nevem valahogy kapcsolódhat Maradona pályafutásához" – mondta a lecserélt Rubén Giacobetti, aki a lejövetelkor sok szerencsét kívánt Maradonának.

„Kölyök, csináld csak, amit tudsz. Ha úgy látod, próbálkozz köténnyel!

– mondta a csere előtt Maradonának Juan Carlos Montes, az Argentinos Junior vezetőedzője. „Amikor azt mondta, kölyök, körbenéztem, és nem sok fiatalt láttam magam körül, úgyhogy arra gondoltam, rólam lehet szó. Melegíteni kezdtem, és harminc másodperc múlva már a pályán is voltam" – idézte fel a Four Four Twonak Maradona élete első felnőtt mérkőzését.

Ezt követően Maradona első megmozdulása valóban egy kötény lett, amire az elszenvedője a mai napig büszkén emlékszik.

Gyors akció volt, nagyon közel az alapvonalhoz, Maradona hirtelen visszafordult, gyorsan rám pillantott, de addigra már bebőrözött, és hallottam, ahogy felzúg a stadion" – mondta Juan Domingo Cabrera.

Diego Armando Maradona, sokak szerint minden idők legjobbja Forrás: AFP/Staff

Maradona ezt követően 167 mérkőzésen 115 gólt lőtt az Argentinos Juniors csapatában. Utolsó két szezonjában gólkirály lett, majd 1981 februárjában leigazolta a Boca Juniors. 1986-ban vb-győzelemre vezette Argentínát, 1987-ben és 1990-ben olasz bajnoki címet nyert a Napoli csapatával, amely azóta sem tudott több Scudettót nyerni. 2000-ben a FIFA szavazásán elnyerte az évszázad labdarúgója címet, míg egy internetes szavazáson minden idők valaha élt legnagyobb focistájának választották.

Ronaldo

Ahogy José Mourinho nevezi, az „Igazi Ronaldo", becsületes nevén Ronaldo Luís Nazário de Lima sokak szerint minden idők legjobb csatára. Ronaldo 1993 januárjában a korábbi világbajnok Jairzinho ajánlására került a brazil utánpótlás válogatottba és saját korábbi klubjához, a Cruzeirohoz. Pedig hősünk a Flamengóba szeretett volna igazolni, csakhogy amikor próbajátékra hívták, nem volt pénze buszjegyre, a klub pedig nem fizette ki neki.

Ronaldo (20-as mezszámmal) csak statiszta volt az 1994-es vb-n Forrás: AFP/John Mobanglo

A brazil klasszis 1993. május 25-én, egy Caldense elleni kupameccsen mutatkozott be a Cruzeiro csapatában. A debütálása nem sikerült annyira emlékezetesre, mint Pelének vagy Maradonának, de a folytatásra már nem lehetett panasza. 1993. november 7-én öt gólt lőtt a Bahia ellen 6-0-ra megnyert mérkőzésen, és az egész világ felfigyelt a nevére.

– mondta róla Cafú, a brazilok kétszeres világbajnok hátvédje.

A szezont Ronaldo végül 47 góllal zártra, és 17 évesen tagja lett a brazil válogatottnak, amely aranyérmet nyert az egyesült államokbeli világbajnokságon.

1994 nyarán Ronaldo a holland PSV Eindhoven csapatához igazolt, amelyben 57 meccsen 54 gólt lőtt. 1996-ban 15 millió euróért megvette a Barcelona, a katalán csapatban 49 meccsen 47 gólt lőtt, majd 1997 végén megkapta az első Aranylabdáját.

A 1998-as világbajnokságra a torna legnagyobb sztárjaként érkezett, ő volt az egyetlen futballista, akit minden szögből kameráztak.

Úgy tűnt, győzelemre vezetheti a brazil csapatot, azonban a franciák elleni döntő előtti éjszakán epilepsziaszerű görcsök gyötörték. A brazilok csapatorvosa a klinikájára vitte a játékost, ahol az utolsó pillanatokban is teszteknek vetették alá. A kezdőbe Ronaldo helyett a Fiorentina csatárát, Edmundót nevezték, de egy órával a kezdő sípszó előtt Ronaldo megérkezett az öltözőbe, és játékra alkalmasnak nyilvánították. A végeredmény pedig ismert: a franciák minden idők egyik legsimább vb-döntőjében 3-0-ra nyertek.

– mondta a kezdőcsapatból kiszoruló Edmundo, utalva arra, hogy Ronaldo játszatása nem teljesen sportszakmai döntés volt.

Ronaldónak nem lett volna szabad pályára lépnie a franciaországi vb-döntőben Forrás: DPA/AFP/Oliver Berg

Ronaldo pályafutását ezt követően rengeteg sérülés árnyékolta be, de a 2002-es világbajnokságra felépült, és gólkirályként vezette vb-győzelemre a brazilokat.

„Ronaldo tehetségesebb volt mint Cristiano Ronaldo.

Ha ő is úgy vigyázott volna magára, mint a portugál, akkor a még kiemelkedőbb teljesítményt nyújthatott volna" – mondta a 2002-ben a második Aranylabdáját nyerő Ronaldóról Fabio Capello, aki fél évet dolgozott együtt a brazillal a Real Madridnál.

Détári Lajos

A listánk egyetlen kakukktojása, aki nem nyert sem világbajnokságot, sem aranylabdát, azonban ő a magyar futball utolsó világklasszisa, ezért róla is érdemes megemlékezni. Détári Lajos a Honvéd saját nevelésű játékosa. 1980 áprilisában debütált a Honvédban a Pécsi MSC elleni mérkőzésen, amikor még 18 éves sem volt.

„A Pécs elleni mérkőzés előtt – ez április 11-én volt – Tichy Lajos az első csapat keretéhez „csatolta" a három srácot. Détárival már régebben is tervei voltak, de nem tudta szerepeltetni, mert az ifiválogatottból nem engedték el. Supka már egyszer játszott korábban, Grósz még nem. Bevallom, kicsit félve küldtem őket a felnőttek közé.

Détári a legtehetségesebb közöttük, de olyan játékos, akire állandóan ügyelni kell. Erősen kézben kell tartani. Nem tagadom, voltak vele gondok. Egyszer el is tiltottam az edzések látogatásától.

A kerítés mögül figyelte a többieket, s azt hiszem, akkor egy életre megtanulta; nem lehet a következetességre következetlenséggel válaszolni. Kívánom, hogy Tichy Lajosnak soha ne legyen vele hasonló gondja. Ha sikerül felgyorsítani játékát, ha robbanékonyabb lesz, akkor gyökeret ereszthet a Honvéd első csapatában" – nyilatkozta a Labdarúgás magazinnak Vági István, a Honvéd Ifjúsági csapatának az edzője.

Détári Lajos a franciák legendája, Jean Tigana mellett az 1986-os vb-n Forrás: AFP/Staff

Détári első meccse ugyan nem lett emlékezetes, de a következő szezontól már alapember volt a Honvéd csapatában, amellyel 1984 és 1986 között sorozatban három bajnoki címet nyert, és háromszor lett gólkirály az NB I-ben.

Détári Lajos a Honvédban futballozott, amikor a Barcelona állítólag 2 millió dollárt fizetett volna érte, az éves fizetése pedig 250 ezer dollár (75 millió forint) lett volna.

Azonban a Barca képviselői a helyszínen is megnézték Détárit egy DVSC elleni találkozón, ahol nagyon rosszul ment neki a játék, így a katalánok változtattak az ajánlatukon, és a 2 millióból 1 millió lett. Ezt a Honvéd nem fogadta el, és ekkor jelentkezett be Détáriért az AS Monaco és a Frankfurt. A magyar válogatott játékos Monacóba akart menni, de végül Frankfurtban kötött ki, ahol ugyan csak egy szezont játszott, de a mai napig klublegendaként emlegetik, mert Német Kupa-győzelemre vezette a csapatot. 1988 nyarán 16 millió márkáért szerződtette a görög Olympiakosz, ezzel pedig ő a német klub történetének ötödik legdrágábban eladott futballistája a mai napig.

A magyar válogatottban 61-szer lépett pályára, ezen kívül hétszer szerepelt a világválogatottban és egyszer az Európa-válogatottban.