Vágólapra másolva!
Távozik a kispadról a holland Frank de Boer, az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő Atlanta United vezetőedzője.

A klub pénteki közleménye szerint a felek közös megegyezéssel bontották fel a tréner szerződését.

A csapatot közel másfél évig irányító szakember az előző idényben rosszul kezdett az akkor címvédő gárdával, de végül a keleti főcsoport döntőjéig menetelt, ott azonban kikapott a Torontótól.

Frank de Boer távozik Atlantából Forrás: DPPI/Kieran Mcmanus

A mostani szezont két győzelemmel kezdte az Atlanta, ám a koronavírus-járvány előtt térdsérülés miatt egész évre elveszítette egyik legjobbját, a venezuelai csatárt, Josef Martinezt. A pandémiát követő folytatásban a csapat mindhárom találkozóján 1-0-s vereséget szenvedett, így nem jutott tovább csoportjából.

Az 50 éves De Boer - aki az Ajaxnál töltött hat szezonját követően rövid ideig az Internazionale és a Crystal Palace szakmai munkájáért is felelt - játékosként az Ajax és az FC Barcelona csapatában érte el legnagyobb sikereit, a holland válogatottban 112 alkalommal szerepelt.